A szakemberek szerint a tejelő tehenészetek jövedelmezősége gyakran már az üszőneveléssel eldől.
A genetikai szintet tartva
A szakemberek szerint a tejelő tehenészetek jövedelmezősége gyakran már az üszőneveléssel eldől. Ez a kérdés az egyik sarkalatos és egyben ellentmondásos pontja is a tejelő szarvasmarhák tenyésztésének, mivel miközben a lehető legkisebb költséggel szeretnénk felnevelni az állatokat, ezt úgy kell megoldani, hogy egészséges, megfelelő szervezeti szilárdsággal és kifejlett belső emésztőszerv-rendszerrel tudjuk őket a termelésbe beállítani. De az olcsó felnevelés nem jelentheti tápanyagok megvonását! Vegyük figyelembe, hogy ebben az időszakban a növendék állatainktól az életfenntartás mellett testtömeg-gyarapodást és méretbeli fejlődést, valamint az egészséges magzat kihordását is várjuk. Éppen ezért a kondícióbírálat fontosságát már üszőkorban is hangsúlyozni kell. Létezik már optimális Holstein üszőkondíció is, a különböző életkorban. A tehenekkel szemben fontos kritérium a magas színvonalú tejtermelés melletti technológia tűrés, mivel a termelő telepeken folyó nagy hatékonyságú termelés és takarmányozás jelentős pufferigényt tart az állatok kompenzáló-képességére. Amelyik állat nem tudja a telepi technológia mellett a maximális genetikai szintjét kiaknázni, az előbb utóbb technológiai selejt lesz. Tehát önmagában a genetikai háttér nem elegendő, ehhez párosulnia kell egyéb olyan tulajdonságoknak, amelyek garantálják a kiváló életteljesítmény (szaporaság, küllemi tulajdonságok, stb.). (agronap nyomán)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2018. 11.22.
Infravörös minőségvizsgálók
2012. 08.19.
Elkülönül a közvetlen kifizetés és a termelés
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.