A doborgazi ízfesztivál

Évekkel ezelőtt mi is neveltünk húscsirkét a család kirepült népének. Az unokák úgy hívták a combját, hogy gránát. Közben meg voltak házi kelésű csibéink is, azoknak sokkal finomabb a húsuk, össze sem lehet hasonlítani a zárt nevelésű csirkéével.

Évekkel ezelőtt mi is neveltünk húscsirkét a család kirepült népének. Az unokák úgy hívták a combját, hogy gránát. Közben meg voltak házi kelésű csibéink is, azoknak sokkal finomabb a húsuk, össze sem lehet hasonlítani a zárt nevelésű csirkéével. Ám amikor hatéves unokámnak a kezébe került egy ilyen csibecomb, kétkedve méregette, majd megkérdezte az anyjától, hogy mi ez. Hát gránát, válaszolta az a már bevett kifejezéssel. Mire az unokám megforgatta a combot, jól megmustrálta még egyszer, és végül határozottan kijelentette: „Ez ugyan nem gránát. Ez a Barbie baba lába!”

Kedves Olvasói az ĺzvilágnak! Aki a jövő szombaton, július 9-én ellátogat Doborgazra, az immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Doborgazi Kemencék Titka elnevezésű ízfesztiválra, megtudja, mi a különbség a gránát és a Barbie lába között. És persze, megkóstolhatja mind azokat a jellegzetesen hagyományos kis-csallóközi étkeket is, melyeket több mint egy évig főztem együtt az ĺzvilággal. És bevallom, külön örülnék azoknak a hármas ikreknek, akik két éve Rózsi néni udvarának díszvendégei voltak.

Találkozunk tehát jövő szombaton, mert mindenkit szeretettel vár Doborgaz, Doborgazon pedig:

Rózsi néni

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?