A diáktüntetések a külvárosi zavargások folytatásai

A társadalom semmilyen jövőképet nem képes felmutatni a diákok számáraČTK/AP-felvételA fiatalok integrációjával foglalkozó szakértő szerint a tüntetések alapérzése, hogy a társadalom a fiatalokat kizárólag fogyasztóknak és diákoknak tekinti, és semmilyen jövőképet nem képes számukra felmutatni. Emiatt egy egyszerű technikai intézkedés – nevezetesen az első munkavállalási szerződésről szóló törvény – szimbolikus tétet nyert a társadalomban.

Franciaországban a fiatalok csak bizonytalan, néhány hónapra szóló állást vagy gyakornoki státuszt kaphatnak, és a társadalomban éles határvonal alakult ki azok között, akiknek van állása, és így megkezdhetik önálló életüket, lakást bérelhetnek és kölcsönt vehetnek fel, illetve a külvárosok és a középosztályhoz tartozó diákok között, akiknek létbizonytalansága egyre nagyobb – emlékeztet a szociológus.

Novemberben először a már leszakadtak lázadtak fel: megmozdulásuk a veszélyes elemek klasszikus szociális lázadása volt, akik törnek-zúznak elégedetlenségüket kifejezve. A munkaügyi reform ellen jelenleg a középosztály tüntet. A külvárosi fiatalok úgy gondolják, a diákokat jobban becsüli a társadalom, a diákok pedig attól tartanak, hogy a közéjük keveredő külvárosiak a rendőrséggel összecsapnak, és hátráltatják a megmozdulások célját. A szakértő szerint valójában ugyanazt a félelmet fogalmazza meg mindkét tiltakozási hullám: a diákok attól félnek, hogy a külvárosi fiatalok után társadalmilag ők is leszakadnak.

1968 emléke

Az 1968-as romantikus diákláza-dás burzsoá fiataljainak még fogalma sem volt a munkanélküliségről. Az 1945-től 1975-ig tartó Dicsőséges Harminc Év folyamatos társadalmi haladása alatt a szabadságért lázadtak fel. Az azóta kiharcolt szabadság a gazdaság és a szociális kérdések terén mára regressziót eredményezett.

A Marianne című politikai folyóirat szerint a diáktüntetések vagy klasszikus politikai válságba fognak torkollni, amely a törvény visszavonását és esetleg Dominique de Villepin miniszterelnök lemondását eredményezi, vagy egyre nagyobb szociális jelleget öltenek, és így 1968-nál is forradalmibbá válnak, mert a gazdasági rendszer (bizonytalanság, rugalmasság, privatizáció) lényegét érintik. 1968-ban az állam megdöntése állt a lázadás célpontjában, ma a neoliberális logikát kérdőjelezik meg a tüntetők. A külvárosi tiltakozások és az ahhoz hasonló diáktüntetések huszonöt éve tartanak Franciaországban, s valamennyit a szociális nyugtalanság indította el – mutatott rá Dubet.

A tüntetések kifejezetten francia szociális jelensége azzal magyarázható, hogy sem a szakszervezetek, sem a munkáltatók nem tekintették hosszú ideig problémának a fiatalok integrációját és bizonytalan helyzetét. Az oktatás pedig nem igazodik a munkaerőpiachoz: az egyetemisták fele olyan munkahelyen helyezkedik el, amelynek semmi köze a tanultakhoz. Negyven évvel ezelőtt a francia fiatalok 12 százalékának volt csak érettségije, amivel közép- vagy felsővezetők is lehettek. Ma a francia fiatalok hetven százaléka leérettségizik, és utána gyakran bolti pénztárosként tud csak elhelyezkedni.

A francia társadalom tragédiája, hogy bár mindenki elfogadta, hogy a munkahelyeknek rugalmassá kell válniuk, az élet, az oktatás, a bankkölcsön nem vált azzá, s a fiataloknak csak egyetlen vágya van: felnőtté válni és biztos keresettel rendelkezni.

Franciaországban a munkanélküliség elsősorban azért a fiatalokat sújtja, mert a társadalom harminc éve azt gondolja, hogy a válság nem lesz tartós, és mert az intézményesen erős szakszervezet valójában egyáltalán nincs jelen a magánszférában, csak az állami szektorban védi a keménymag előjogait.

A társadalom ahelyett, hogy megpróbálná a fiatalok negyedét érintő munkanélküliségi rátán javítani, nem a szociális viszonyokat vagy a munkáltatókat teszi felelőssé, hanem kizárólag a kívülről jövő globalizációt – véli a szociológus. Franciaországban a hangulat Dubet szerint a 20. század harmincas éveire emlékeztet: a nagyhatalmi státusz elvesztése, a nemzetállam vége, a nemzet süllyedésének érzése határozza meg a társadalom ideológiai hangulatát. A franciák nyolcvan százaléka azt gondolja, hogy holnap nehezebb lesz, és tegnap jobb volt az élet, mint ma. Pedig a statisztikák azt mutatják, hogy tegnap nehezebb volt az élet, a szegényebbek tegnap szegényebbek voltak, s az európai országok közül jelenleg Franciaországban a legmagasabb a születéskor várható élettartam.