A Dacia megmutatta a Duster utasterét

Frankfurt |

<p>Bár az új diszkont-SUV a gyár szerint is csak egy alapos ráncfelvarrás eredménye, a fejlődés kényelem, biztonság és dizájn terén így is jelentős.</p>

A Dacia azért nem nyúlt komolyabban a Dusterhez, mert a típus még hétévesen is igen jól fogyott, összesen már több mint egymilliót gyártottak belőle. Az új generáció alapvetően a régi technikáját kapta meg, de ezen kívül szinte minden részletét áttervezték, és számos olyan újítást vezettek be, ami sokkal élhetőbbé teszi.

Például a régi Duster legnagyobb gyengeségét, a kényelmetlen üléseket lecserélték, az újak végre jól formázottak és megfelelő komfortot nyújtanak, amit a frankfurti üléspróba után mi is igazolhatunk. A normálisabb szögben, kevésbé laposan álló kormány régen csak föl-le volt állítható, az újban már ki-be is, így a rövidebb karú sofőrök is megfelelően beállíthatják a vezetői pozíciót.

Új hétüléses változat

Sokat javítottak a hangszigetelésen is, amivel szintén gondok voltak korábban. Megjelent az extralistán az automata klíma, a kulcs nélküli rendszer, a holttérfigyelő, és az automatikus fényszóró is, ami azért továbbra sem LED-es, csak halogén. Első Daciaként ebbe már függönylégzsákot is szerelhetnek, később pedig Grand Duster néven 4,7 méteres, nyújtott változat is várható.

Megmaradtak a régi motorok is, ezek közül az SCe 115 szívó benzines hajtja az alapváltozatot, piactól függően akár gázüzeműre (LPG) alakítva. A turbós TCe 125 első- vagy összkerékhajtással is kapható, míg a dízeleknél egy 90 lovas kivitel jelenti a belépőt. Kapható egy izmosabb dCi 110 is, ehhez a 4x4-hajtáson kívül duplakuplungos váltó is rendelhető.

Nem csak üres ígéret

Eddig titkolták a belsőt, de Frankfurtban kiderült, hogy mutatósabb lett a kerek légbeömlőknek és az új kormánykeréknek köszönhetően, bár azzal most sem lehet megvádolni a műszerfalat, hogy prémium anyagokból készült volna, mégis a „hihetetlenül elérhető” árért cserébe ezt könnyű elnézni.

A Duster méretei nem változtak jelentősen, így viszonylag kompakt maradt, de a helykínálattal már eddig sem volt gond, és így a tömeg is alacsony maradhatott, ami a menettulajdonságok és a fogyasztás szempontjából is előnyös.

A könnyűfém kerekek 16 helyett már 17 colosak, amitől jobb kiállása lett az autónak, még nem tudni, hogy a fapados modellek lemezfelnije is ekkora lesz-e.

Jean-Christophe Kugler, a Dacia európai elnöke a frankfurti sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a Duster továbbra sem egy puha szabadidő-autó, mert tényleg alkalmas terepezésre, ellentétben a konkurens modellekkel. A terepezést segíti az új 4x4 Monitor nevű kamerarendszer is, aminek segítségével a vezető fenti szögből láthatja, hogy milyen akadályok vannak a kerekek közvetlen közelében. (origo.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?