Elmúlt a tél, és a vágyakozó pillantások, a tervezgetések, a szerelék javítgatása után végre kézbe foghatjuk a pecabotot, hiszen itt a tavasz, elkezdődött a horgászszezon. Igaz, csak félig-meddig, hiszen április közepétől nálunk csak a pisztrángfogás tilalmát oldották fel.
A cserkésző horgászatról
Ismerni a vizet
Általában igaz az állítás, hogy aki folyóvízen – és főleg korán, gyermekkorban – tanult meg horgászni, az megállja a helyét bármilyen vízen, hiszen ezzel lehet legjobban elsajátítani a halak szokásait, a természet sokszínűségét, a mederviszonyokat stb. Nincs annál izgalmasabb, mint kimenni a folyóhoz, és figyelni, hol mozog a hal, mivel táplálkozik az egyes évszakokban.
A legfontosabb kérdés természetesen, hogy hol szeret tartózkodni a hal? Elsősorban ott, ahol megfelelő búvóhelyet és elég táplálékot talál (vízbe dőlt fák, tuskók, kövezések mögött, forgókban, langókban, ahol megtörik a folyás, tehát ahol kevesebb energiát kell kifejtenie a halnak, és ahová a víz sodra „beforgatja” a táplálékot. A pisztrángfélék köztudottan a friss, oxigéndús vizet szeretik, őket tehát a sebesebb folyásban, a zúgók alatt, fölött találjuk, míg egyes fajok a csöndes állóvízben érzik jól magukat (ponty- és keszegfélék), mások a homokos medret kedvelik (márna), de akadnak fajok, amelyek kifejezetten kedvelik a mocsarasodó vizeket (compó, kárász), míg más fajok a víz felszínén vadásznak a lehulló bogarakra (balin, jász, domolykó), de akadnak fajok, amelyek (a ragadozók) az alsóbb traktusokban tanyáznak, és innen indulnak portyára.
Minden akadály mögött, a lassuló vízben keszegfélék csoportosulnak, paducok, dévérek, pontyok legelik a moszatot, csipegetik a kövekre tapadó kagylókat, rákokat. A folyót szerető horgász igazi felfedezése, ha egy-egy hordalék által keletkezett bucka mögött örvénylő, burványló vízre lel. Ez arról árulkodik, hogy lent mélyedés, tartás lapul, ahol a legkülönfélébb halak lehetnek. A zátonyok surranói, a sodrások szélei tipikus balintanyák, a mély törések lábainál pedig süllők várják a zsákmányt, hogy este kimozduljanak a szélvizek felé, a kishalak bandái után.
Partközelben
ĺratlan szabály, hogy tavasszal a halak zöme partközelben található, leginkább a víz fölé hajló lombos fák alatt (innen potyog a kaja a vízbe), bokrok, benyúló gyökerek, vízbe dőlt fák gallyai között. De ugyanez érvényes lehet nyáron is, amikor a rekkenő hőségben itt keresnek menedéket. Csak egy érdekes példa: tavaly egy néhány hektáros kis tavon pontyoztunk, ám a döglött vízben nem voltak étvágyuknál a halak. Megpróbáltam egy öblöcske fölé benyúló lombkorona alatt kispecával bodorkát fogni, ám legnagyobb meglepetésemre a csonticsokorra kárászt, keszeget, pontyot sikerült fognom, mi több, egy éhes csuka is horogra akadt.
Ha már a csalinál tartunk, érdemes megjegyezni, hogy a klasszikus csalétkek mellett (trágyagiliszta, csonti, esőgiliszta) a leleményes horgász mindent kipróbálhat. Gyerekkoromban például úszó és nehezék nélkül, csak a csupasz horogra tűzött cserebogárral „pöcögtettünk”, és fogtuk a szebbnél szebb domolykókat a folyó kis öbleiben. Később, nyár elején a cseresznye bizonyul nyerőnek, de a mindenevő domolykók szeretik a szedret, az epret, a félbe vágott szilvát is. Tulajdonképpen mindazt, amit magunk is megeszünk.
Még egy példa a leleményre. Néhány éve a Morva folyón keszegeztünk, mérsékelt eredménnyel. Valami lehetett a légnyomással, mert az égvilágon semmi nem kellett a halaknak, se csonti, se kenyérrózsa, se trágyagiliszta. Egyszer csak az ölembe pottyant egy hatalmas, zöld hernyó. Végső dühömben feltűztem a horogra, és kb. tíz perc elteltével akkora kapásom volt, hogy alig tudtam elkapni a víz felé induló pecabotot. Egy harcsa volt a tettes, igaz, méret alatti, így azonnal visszanyerte a szabadságát.
Summa summárum: a folyami, a cserkésző horgászat talán azért a legszebb, mert itt az élő természet veszi körül az embert, és – bár a siker záloga, ha a horgász előre eldönti, milyen halat szeretne fogni, és eleve így indul a vízhez – a folyóparton mindig érhetik meglepetések. Másik előnye, hogy nem kell vödörszámra hajigálni az etetőanyagot a vízbe, olykor elég egy doboz giliszta, maroknyi csonti. S ha tíz-tizenöt percig nincs kapásunk, tovább ballagunk, vagyis keressük a halat, és nem egész napi egy helyben ücsörgéssel várjuk, hogy odajöjjön az etetésre, mint a sertés a vályúhoz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.