Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Rovás képzőművészeti csoport alkotótáborát a Szepsi melletti Jászón (a premontrei kolostor közvetlen szomszédságában lévő kempingben), amely ezúttal alapiskolás korú gyerekek tehetséggondozását tűzte ki céljául. A tábor feladata, melyet augusztus 6–13.
A cél a tehetséggondozás
A tábor országosnak mondható, az aktív magyarországi részvételt tekintve a nemzetközi jelző is megillethetné, ha nem korlátozódna Észak-Magyarország és Dél-Szlovákia hosszú, határ menti sávjára. A foglalkozások önálló szekciókban, kiváló képzőművésztanárok vezetésével folynak. Az előadások, filmvetítések, délutáni szabadidő-programok, esti szórakoztató programok mint kísérőrendezvények járulnak a tábor jó hangulatához és a kikapcsolódáshoz.
A felsoroltakon kívül a tábor a Rovás képzőművészeti csoport szakmai szimpóziumaként is szolgál. Képzőművésztanárok, akik diákjaikat is elhozzák a táborba, a képzőművészeti és az esztétikaoktatás terén elért eredményeiket egyeztetik majd, és újabb módszereket dolgoznak ki, amelyeket később alkalmazhatnak. A szekciók képezik a tábor képzőművészeti profilját. Ezek a következők: grafika és rajz szekció, pasztell és akvarell, kerámia és díszítőművészet szekció.
A szekciók vezetői ismert egyéniségek, akik tanítókként foglalkoznak a gyerekekkel, munkájuk pedagógiai jellegű, szellemi hatásuk, ízlésük, lelkiviláguk minden bizonynyal hatással lesz a gyerekek lelkivilágába. A délutáni szakfoglalkozások szintén oktató jellegű, melyekre kiegészítő jelleggel kerül sor, hogy a csoportokban folyó munka teljesebb legyen. A táborba való előzetes jelentkezés a férőhelyek korlátozott száma miatt már lezárult, de a további érdeklődők számára lehetőség nyílik az oktatásban való individuális részvétel, amelynek napi díja 150 korona (az ellátásról mindenki egyénileg gondoskodik). (kov)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.