80 éves az egész világot megváltoztató nejlon

<div>A nők szétszedték miatta a boltokat, napi egymillió fogyott belőle, megváltoztatta az egész divatot és az egész világot.</div>

Nyolcvan éve, 1937. február 16-án szabadalmaztatta az amerikai DuPont vállalat a Wallace Hume Carothers által feltalált nejlont (nylon). A műanyag szál karrierje akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy kiváló alapanyag a női lábak vonalát kiemelő harisnyához: egyetlen nap alatt hódította meg Amerikát. Alkalmazása mára kiterjed az élet szinte minden területére a gitárhúrtól a padlószőnyegig, a szatyortól az autóalkatrészekig. Az első feljegyzés a szintetikus anyagok előállításával kapcsolatban 1664-ből származik. Ekkor jelent meg az angol Robert Hooke Micrographia című műve, amelyben mikroszkópos megfigyeléseit foglalta össze, és a selyemhez hasonló műrost gondolatát is felvetette. A megvalósulásra a 19. századig kellett várni: az első műszálat 1855-ben szabadalmaztatta Georges Audemars, majd több eljárást dolgoztak ki a cellulóz alapú műselyem előállítására, végül a viszkóz terjedt el világszerte. Az 1802-ben alapított amerikai DuPont vállalat kezdetben robbanóanyagokat és lőszereket gyártott. Az első világháború után több lábon álló és „fogyasztóbarát” céggé kívánt válni, és az Egyesült Államokban az elsők között kezdett a műselyem, a celofán és a természetben fellelhető cellulózból készült anyagok előállításával foglalkozni. 1927-ben átcsábította a Wilmingtonban létrehozott laboratóriumába Wallace Hume Carotherst, a Harvard Egyetem szerves kémiával foglalkozó tanárát. Carothers nehezen hagyta ott a tudományos pályát, de amikor addigi fizetésének a kétszeresét ajánlották, igent mondott. Carothers csapata a polimereket kutatta, munkájuk első eredménye 1931-ben a neoprén (műkaucsuk) volt. Ezután fogtak a műselyem vizsgálatába, a lelkes horgász tudóst az is ösztökélte, hogy selyemből készült horgászzsinórja gyakran elszakadt. A selyem alkotórészeiből – az adipinsavból és a hexametilén-diaminból – 1935-ben polikondenzációval állította elő az új anyagot, amely a poliamid 6.6. nevet kapta. Az új anyag azonban nagyon nyúlékony és gyúlékony volt, csak két év múlva sikerült olvadáspontját 250 fokra, szakítószilárdságát a többszörösére növelni. A DuPont ekkorra már 27 millió dollárt fordított a kísérletekre, de nem bánta meg: a nejlon az elmúlt évtizedek alatt több milliárd dollár nyereséget hozott a vállalatnak. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"265880","attributes":{"alt":"","author":"Képarchívum","class":"media-image","height":"393","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Az új vegyületet 1937-ben szabadalmaztatta a DuPont. A Carothers-selymet 1938. október 27-én mutatták be a közönségnek, és az 1939. évi New York-i világkiállítás nagy szenzációja lett. Az első kereskedelmi forgalomban kapható nejlontárgy egy fogkefe volt, a sörték készültek ebből az anyagból. A műselyem harisnyákat 1939 februárjában kezdték árulni, de ezt Carothers már nem érte meg. A depresszióra hajlamos, a stresszhelyzetektől és a közszerepléstől irtózó tudós 1937. április 29-én öngyilkosságot követett el. A nejlon első reklámjai azt állították, hogy az olyan erős, mint az acél, és olyan finom, mint a pókháló. Nem mintha a nők a lábukon az acél vagy a pókháló érintésére vágytak volna, de az új anyag kiválóan helyettesítette a selymet, és mivel nem gubancolódott, még plasztikusabban emelte ki a női lábak kecses vonalait. A DuPont 1940. május 15-én kezdte árulni a nejlonharisnyát, az érdeklődés óriási volt, a nők valósággal ostrom alá vették az áruházakat. Négy nap alatt négymillió pár kelt el, pedig csillagászati áron kínálták, egy darab kétszáz dollárba, az átlagember egyheti fizetésébe került. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"265881","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"360","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] A nejlon betört minden háztartásba, a textilipar történetében nem található még egy termék, amely ilyen hirtelen hódította volna meg a vásárlóközönséget. A nejlon nemcsak a divatot változtatta meg egyik percről a másikra, hanem a társadalom minden területén éreztette hatását: létrejött a műanyag világ, amely néhány évtized alatt szinte a felismerhetetlenségig átalakította életünket. A második világháború éveiben a nejlont csak katonai célokra alkalmazták, a boltok polcairól eltűnt. Számtalan hadikelléket készítettek belőle, még ejtőernyőselymet is, a japán selyemimport elmaradása után számos bajba jutott amerikai pilóta életét mentette meg. Innen ered, hogy betűszóként az ellenség gyalázása lett a NYLON: Now You Lousy Old Nippons! (No, ti tetves, vén japánok!) [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"265882","attributes":{"alt":"A szemceruzás trükk a II. világháború alatt terjedt el","author":"","class":"media-image","height":"334","title":"A szemceruzás trükk a II. világháború alatt terjedt el","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] A név eredetét egyébként számos legenda övezi. Sokak szerint a nejlon (a korábbi magyar írásmódot néhány éve változtatta fonetikusra az MTA nyelvi bizottsága) a New York Pylon szavak összevonásából származik, utalva arra, hogy az első pár nejlonharisnyát a New York-i kiállításon mutatták be. Az angolszász világban makacsul tartja magát az a névmagyarázat is, hogy a szó a New York (NY) és London (Lon) szavak összevonásából ered, az az elképzelés is tartja magát, hogy a nevet az anyagot előállító vegyészek feleségeinek kezdőbetűiből – Nancy, Yvonne, Lovella, Olivia, Niha – állították össze a figyelmes férjek. Újabban olyan szófejtés is felbukkant, hogy az elnevezés a no run (nem szalad fel a szem) szavakból keletkezett. A nejlonharisnya magyarországi divatja az ötvenes években kezdődött, amikor a keresett divatcikket a Lajtán túlról hozták be. Bécsben, a Mariahilfer Strasse 68. szám alatt nyílt első magyar üzlet is nejlonharisnyákkal, szappanokkal kezdte, mielőtt orkánkabáttal, rúzsokkal, táskarádiókkal, majd kvarcórákkal bővítette volna kínálatát. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"265883","attributes":{"alt":"Dustin Hoffman és Anne Bancroft lába a Diploma előtt című filmben","author":"","class":"media-image","height":"286","title":"Dustin Hoffman és Anne Bancroft lába a Diploma előtt című filmben","typeof":"foaf:Image","width":"430"}}]] 1954 óta a nejlon a minőség megjelölése. A ruhaiparban ma már jobbára természetes szálakkal keverve használják, mert enélkül viselése kellemetlen.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?