3G: csak a belvárosban

Pozsony. Csaknem egy hónapja indította el az UMTS szolgáltatást a T-Mobile. Ezzel Szlovákiában a rózsaszín operátor volt az első, amely hálózatából videohívást lehetett kezdeményezni. Próbára tettük.
Számot beírni, hívás, videohívás.

Pozsony. Csaknem egy hónapja indította el az UMTS szolgáltatást a T-Mobile. Ezzel Szlovákiában a rózsaszín operátor volt az első, amely hálózatából videohívást lehetett kezdeményezni. Próbára tettük.

Számot beírni, hívás, videohívás. Kis idő, és már csörög is a túloldalon a telefon, jelezvén, hogy nem szokványos hívást kell fogadnia, vagyis, engedélyezze a kép küldését (ez el is utasítható). Pár másodpercen belül már egy mosolygó arc jelenik meg a képernyőn. És kezdődik a móka. A telefont persze nem a fülhöz kell tartani, hiszen így nem lenne látható a kép. Minden egyes videohívás úgy van beállítva a telefonon, hogy ki van hangosítva, hiszen csak így látható a kijelző. Tehát előttünk a telefon, a kijelzőn a hívott fél, vagy az a kép, amit ő küld. A sarokban egy kis képen azt láthatjuk, amit a hívott fél lát a kijelzőjén, azaz az általunk küldött képet. A T-Mobile-nak csak Pozsony belvárosában van 3G térereje, így csak akkor lehet videohívást kezdeményezni, ha mindkét fél ebben a zónában tartózkodik.

Ez könnyen megállapítható: a telefon display-én megjelenik egy 3G ikon, ha van azon a helyen 3G térerő. A tesztelt időszakban még nagyon alacsony volt a lefedettség, így valójában a 3G előnyeit nem nagyon lehetett élvezni. A vétel minősége azonban nagyon jó volt, nem szakadozott a vonal, és a kép-hang sem volt csúszásban. Mindent összevetve elmondható, hogy ez a kommunikációs csatorna még nagyon új, és még furcsán néznek a telefonálóra, ha a kijelzőt bámulva forog és beszél az utcán. Talán egy év múlva a videotelefonálástól lesznek hangos az utcák... (szl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?