3,4 milliárd emberen segíthetnek az orvosi Nobel-díjasok felfedezései

Stockholm |

<p>Az idei orvosi Nobel-díj kitüntetettjeinek munkája révén olyan betegségek tűnhetnek el az elismerést odaítélő bizottság egyik tagja szerint, amelyek világszerte 3,4 milliárd emberre jelentenek veszélyt.</p>

Stockholmban hétfőn jelentették be, hogy a fertőző betegségek - elsősorban a folyami vakság és a nyirokfilariázis, illetve a malária - kutatása területén elért eredményeiért William C. Campbell ír, Omura Szatosi japán, illetve Juju Tu kínai tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. Jan Andersson, a díjat odaítélő bizottság egyik tagja hangsúlyozta, hogy Omura és Campbell munkájának hála az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) működő terve van a folyami vakság eltüntetésére 2025-re abban a 31 országban, ahol a betegség jelen van. A limfatikus filariázis súlyosabb változata, az elefantiázis - a láb, a kar vagy a herezacskó nagyfokú duzzanata - 81 országban van jelen, a WHO szerint ebből 61-ben tűnhet el a betegség 2020-ra.  A malária halálozási aránya az elmúlt 10 évben 50 százalékkal csökkent Juju Tu felfedezésének köszönhetően, a megbetegedések száma pedig 40 százalékkal esett vissza. Andersson szerint a WHO reméli, hogy a malária 2035-re 35 országban tűnhet el. Omura Szatosi a japánokra jellemző szerénységgel fogadta orvosi Nobel-díjának hírét, és úgy fogalmazott, inkább a mikroorganizmusoknak járna az elismerés. A 80 éves kutató az NHK japán közszolgálati televíziónak nyilatkozva azt mondta, rengeteget tanult a mikroorganizmusoktól, kutatásai során rájuk volt utalva, így inkább nekik járna a díj. Mint fogalmazott, kutatási területét nem kíséri nagy érdeklődés, pedig a mikroorganizmusok rendkívül fontosak. "Segíthetnek nekünk. Remélem, hogy ez a terület nagyobb figyelmet kap majd a díj miatt" - tette hozzá. William C. Campbell óriási meglepetésként értékelte a Nobel-díj hírét. A 85 éves tudós, aki kutatóként 33 évig dolgozott a Merck gyógyszeripari vállalatnál, úgy fogalmazott: felfedezése a cég alkalmazottai óriási közös erőfeszítésének eredménye. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?