2,5 méteres skorpió

London. Brit tudósok megtalálták a valaha élt legnagyobb ízeltlábú kövületét, egy 2,5 méteres skorpióét. A kutatók véletlenül bukkantak rá a hajdani tengeri skorpió hihetetlen méretű ollójára, és az alapján becsülték meg, hogy az állat 2,5 méter hosszú lehetett.

London. Brit tudósok megtalálták a valaha élt legnagyobb ízeltlábú kövületét, egy 2,5 méteres skorpióét. A kutatók véletlenül bukkantak rá a hajdani tengeri skorpió hihetetlen méretű ollójára, és az alapján becsülték meg, hogy az állat 2,5 méter hosszú lehetett.

„A felfedezés azt bizonyítja, hogy 390 millió évvel ezelőtt minden bizonnyal a pókok, rovarok és rákok egyaránt sokkalta nagyobbak voltak ma élő rokonaiknál, sőt nagyobbak még annál is, mint ahogy eddig gondoltuk” – számolt be Simon Braddy, a Bristoli Egyetem paleontológusa. „Egy ideje már tudjuk, hogy léteztek óriási százlábúak, hatalmas skorpiók, csótányok, elefántnyi szitakötők, de csak most láttuk a saját szemünkkel, hogy milyen őrületesek méreteik”.

„Ezek a skorpiók kannibálok voltak, a nagyobbak megették a kisebbeket. Ez nyilván hozzájárult a testméretek növekedéséhez. Állandó fegyverkezési versenyben álltak egymással” – teszi hozzá a kutatás vezetője.

Braddy és két kutatótársa a Brit Királyi Akadémia folyóiratában publikálta felfedezését. „Ezek a skorpiók valószínűleg – természetes ellenségek híján – évmilliókig uralkodó fajnak számíthattak. Végül aztán csak a hatalmas méretű halak – fogaikkal és állkapcsukkal – okozhatták végzetüket” – mondja Jeorg W. Schneider, a Freibergi Bányászati Akadémia tudósa.

Az értékes leletre a tudósok egy németországi kőbányában akadtak, amely egykor sekély vizű, mocsaras folyótorkolat lehetett.

A kissé pontatlan néven tengeri skorpióknak nevezett eurypteridák a földtörténet kambrium és perm korszakaiban éltek. Négy pár lábbal és egy pár – lábakból átalakult – mellső ollóval rendelkeztek.

Valószínűleg ők az ősei minden ma élő skorpiónak, ráknak, póknak és atkafélének – így a kullancsoknak is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?