V. Idegenforgalmi szakmai nap

Idegenforgalmi szakmai nap1

Ismét megrendeztük az idegenforgalmi szakmai napot a dunaszerdahelyi Szent István téri Közös Igazgatású Iskolában.

Szeptember 27-én, a turizmus világnapján az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére a turisták és a turisztikai szolgáltatók, valamint a turisztikai szektorban dolgozók együtt ünnepelik a turizmust, és felhívják a figyelmet a szektor társadalmi, kulturális és gazdasági értékeire.

Mi is a turizmus ünneplése céljából szerveztük meg iskolánkban a hagyományos idegenforgalmi szakmai napot, amelyen az idegenforgalmat tanuló diákok vettek részt. Ezúttal Tuba Lajos, Győry Attila, Csörgő Tamás és Riedl Christopher fogadta el a meghívásunkat.

Tuba Lajos az aranymosásról tartott érdekes előadásából megtudhattuk, hogy az arany kötődik a Csallóközhöz, mivel a Dunából is lehet aranyat mosni. Szó volt az arany hosszú útjáról a hegyektől a folyókig, a két híres aranylázról, illetve arról, hogyan is kell valójában aranyat mosni a folyó vizéből. Manapság a Csallóközben Somorján, Dunaszerdahelyen és Komáromban lehet még aranymosó felszerelést megtekinteni.

ujszo

Győry Attila Japánban szerzett tapasztalatait, élményeit osztotta meg velünk. Sok érdekes információt tudtunk meg a japán nemzetről, kultúráról, építészetről. Például azt, hogy Tokió 30 milliós, Csallóköz méretű város. Nagyon kevés az autó az utakon. A japánok fegyelmezettek, türelmesek, tisztelettudók. Nincs az utcán szemétláda, a szemét magánügy, haza kell vinni, ott eldobni. Megtudtuk, kik a jakuzák, a gésák, mi az a zen kert, sinto szentély, torii kapu. Győry Attila sok-sok fényképpel gazdagította előadását.

Csörgő Tamás, a Nyékvárkonyi „Hegyen-völgyön” Túraklub vezetője a klub kialakulásától kezdte előadását. Beszélt a túrákról, pontosabban az évi 12 túráról, amit ő szervez. Elmesélte, hogy a túra előtt páran végigjárják az előre eltervezett útvonalat, lemérve a távot, időt, kitapasztalva, van-e ivóvíz és büfé a környéken. Szót ejtett a túraversenyekről, gyalogtúrákról, nyári táborról. Előadásán bemutatta a túrázó kötelező felszerelését, illetve a via ferrata (vasalt utak) sziklamászó felszerelését is.

ujszo

A szakmai napot Riedl Christopher előadása zárta, aki végzős egyetemista és az utazás megszállottja. Hétéves tapasztalatot szerzett az utazási szektorban, és három éve saját utazási irodáját vezeti. Christopher a világ országai közül jó néhányat bejárt már, előadásában ezeket az országokat mutatta be.

Az idegenforgalmi szakmai napot a négy színvonalas előadás tette emlékezetessé. Bízunk benne, hogy a diákok ezt a sok új információt kellőképpen tudják majd alkalmazni tanulmányaik, illetve később a munkájuk során.

Mgr. Ďurkovič Nóra pedagógus

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?