Fergeteges selyés gimibál

Selyés gimibál

Végre minden diák elengedhette és kitombolhatta magát az idén is megrendezett fergeteges gimibálon, melyre ezúttal halloweeni tematikával került sor a komáromi Selye János Gimnázium aulájában.

Borzongató, mégis felüdítő, egyszerre vérfagyasztó és vérpezsdítő, lidérces, ugyanakkor vakító pompájú esemény részesei lehettünk a leghátborzongatóbb, mégis elegáns és káprázatos halloweeni jelmezekben.

A DJ-nek hála ezen a bálon mindenki táncra perdült. Még felügyelő tanáraink nagy részét is sikerült felcsábítani a táncparkettre, ahol a „halotti” jelmezek is életre pezsdültek, és a káprázatos diszkófények vad cikázásában észbontó táncba lendültek. Az estély folyamán a legnagyobb tombolással vitathatatlanul a sulifoci győztesei, a 4. B-sek voltak, akik immár kellőképp megünnepelhették fényes győzelmüket.

A bál tetőpontja idén is az őrületes izgalmakat tartogató tombola volt, melyen ezúttal is létmegváltó, nélkülözhetetlen nyeremények vártak ránk. Voltak olyan szerencsés diákok is, akiknek több nyerő sorsjegy is jutott, nekik további, ehhez fogható szerencsét kívánok az iskolai élethez is, bár ahogy mondani szokás, a selyés dolgozatok többségének sikeres abszolválásához nem szerencsére, hanem égi csodára van szükség! Tagadhatatlan azonban, hogy akik nem jártak szerencsével az idei tombolán, azok is felejthetetlen élményekkel és varázslatos pillanatokkal gazdagodtak.

Hatalmas köszönet illeti a szervezőket, a DÖK tagjait, a gimnázium vezetőségét, a felügyelő tanárokat, a Griff őrző-védő kft. munkatársainak munkáját, akik minden bizonnyal túl is teljesítettek legendás szigorukkal. Köszönet továbbá a hangulatteremtő DJ-nek, valamint a tombolák felajánlóinak. Reméljük, még sok ehhez fogható gimibál vár ránk a tanév folyamán!

Csehy Flóra, II.C

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?