Egyre népszerűbb a brit "milliomosvízum"

London |

<p>Meredeken emelkedik azoknak a külföldi - főleg orosz és kínai - milliomosoknak a száma, akik igénybe veszik a nagybefektetők számára négy éve meghonosított különleges brit letelepedési vízumot. Nagy-Britannia 2008 óta állít ki tartós letelepülésre jogosító engedélyeket olyan kérelmezőknek, akik vállalják, hogy a vízum fejében legalább egymillió fontot (350 millió forintot) fektetnek be a brit gazdaságban.</p>

A Financial Times által szombaton idézett adatok szerint a júniussal zárult tizenkét hónapban 78 százalékkal nőtt a kiállított "milliomosvízumok" száma az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest.
    A kedvezően elbírált letelepedési folyamodványok 24 százalékát orosz befektetők nyújtották be, a Nagy-Britanniába emigráló külföldi gazdagok további 23 százaléka Kínából érkezett. Az Egyesült Államokból áttelepült milliomosok aránya ugyanakkor mindössze 5 százalék volt.
    A tavaly még tovább könnyített vízumszabályok értelmében azok a külföldiek, akik legalább egymillió fontot fektetnek be, öt évig maradhatnak Nagy-Britanniában, és ha ezen időhatár után is fenntartják befektetéseiket, akkor már határozatlan idejű tartózkodásra kapnak engedélyt. Ötmillió font értékű befektetés esetén már három év után, tízmillió font befektetés esetén már két év után megkapható a határozatlan idejű tartózkodási engedély.
    A betelepülők fő célpontja London, amely a brit gazdasági napilapnak nyilatkozó szakértők szerint elsősorban politikai stabilitása, átlátható szabályozási rendszere, globális közlekedési kapcsolatai, stabil ingatlanpiaca és kiváló magániskolái miatt vonzó a gazdag külföldiek számára.
    A Financial Times szerint emellett az orosz letelepülési kérelmek számának emelkedésében Vlagyimir Putyin elnökké választása óta szerepet játszik a rendszer ellenzékével szembeni hatósági fellépés is.
    A gazdag külföldiek betelepülése érződik a londoni belváros prémiumingatlanainak piacán is. Az egyik legnagyobb londoni ingatlanközvetítő ügynökség, a Knight Frank adatai szerint a kétmillió fontnál drágább londoni lakóingatlanoknak több mint 60 százalékát külföldiek vásárolják meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?