Raúl Castro irányítja a kubai alkotmányreformot

Raúl Castro
Havanna |

Raúl Castro előző kubai elnök, a néhai Fidel Castro öccse irányítja majd annak a testületnek a munkáját, amely a szigetország alkotmányának átalakításáért felel - állapodtak meg a kubai törvényhozók szombaton.

Raúl Castro régóta támogatja az ország alkotmányának átalakítását. A jelenlegi alaptörvény 1976-ban, a hidegháború idején íródott. A várakozások szerint bekerülnek az alkotmányba az elmúlt évek piaci reformjai, és talán az új alaptörvény a magántulajdont is el fogja ismerni. Elképzelhető, hogy az állami vezetők újraválaszthatóságát is korlátozzák majd

A politikai jogok kiszélesítése és a demokrácia meghonosítása azonban nem szerepel a tervek között; Castro már korábban világossá tette, hogy az egypárti rendszernek fenn kell maradnia.

A 86 éves Raúl Castro 2008-ban vette át Kuba irányítását bátyjától, aki 1959-től csaknem 50 éven át irányította az országot. Raúl Castro két cikluson át volt államfő; idén áprilisban adta át az elnöki posztot utódjának, Miguel Diáz-Canelnek.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?