Visszavonul Marián Hossa, minden idők egyik legjobb szlovák jégkorongozója

Marián Hossa
Pozsony |

Egészségi okokra hivatkozva bejelentette visszavonulását Marian Hossa, minden idők egyik legjobb szlovák jégkorongozója.

 

Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt Chicago Blackhawks játékosa 19 év tengerentúli szereplés után intett búcsút a sportágnak úgy, hogy még három év hátravan a szerződéséből.

"Nem hokizom többé. Hiába van érvényes megállapodásom, az egészségemre kell figyelnem" - nyilatkozta a Nový Čas című lapnak a 39 éves csatár, aki az NHL-ben 1309 mérkőzésen 525 alkalommal talált kapuba és 609 gólpasszt adott, azaz 1134 pontot szerzett.  

Hossa bőrrendellenesség miatt a teljes 2017/18-as szezont kihagyta, így utolsó meccsét tavaly április 20-án játszotta, amikor csapata kiesett a rájátszás első körében a később Stanley Kupa-döntős Nashville Predators ellen. Pályafutása során szerepelt az Ottawa Senators, az Atlanta Thrashers, a Pittsburgh Penguins, a Detroit Red Wings színeiben is, de a három Stanley Kupáját Chicagóban szerezte 2010-ben, 2013-ban és 2015-ben.

 

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?