A fiú a Szlovák Nemzeti Színház próbájára indult, majd a Lumiére moziba várták, de egyik helyszínre sem érkezett meg.
Eltűnt egy 16 éves fiú! Látta őt?
A rendőrség a nyilvánosság segítségét kéri a 16 éves Oliver Félix Timothy Dufranc megtalálásában, akit február 10-én, körülbelül 15:00 órakor láttak utoljára az átmeneti lakhelyén, Pozsonyban. A fiú ekkor kipakolta iskolás dolgait, majd a Szlovák Nemzeti Színházba (SND) indult próbára. Később a Lumiére moziba várták, azonban egyik helyre sem érkezett meg.
Oliver körülbelül 168 cm magas, vékony testalkatú, 50 kg. Világosbarna, váll alá érő haja van, kék szeme, és angolul, valamint franciául is beszél. Eltűnésekor világosbarna bársonynadrágot, világoskék mintás kötött pulóvert, sötétkék színű szélkabátot, hosszú kék sálat és fekete cipőt viselt.
Kérik, aki bármilyen információval rendelkezik az eltűnt hollétéről, jelentkezzen az ingyenesen hívható 158-as telefonszámon, személyesen bármelyik rendőrősön, vagy a rendőrség Facebook-oldalán, üzenetben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.