Németországban késések vannak a müncheni és a stuttgarti repülőtéren a hó és jég miatt

ho nemet

Németországban késések vannak a müncheni és a stuttgarti repülőtéren havazás és jegesedés miatt – közölték a légikikötők szóvivői vasárnap.

A müncheni légikikötőben a havazás és a jég miatt fennakadások vannak – mondta a repülőtér szóvivője. Néhány reggelre tervezett járatot töröltek – derült ki a repülőtér honlapjáról.

A tájékoztatás szerint a légitársaságok már szombat este meghozták a döntést, hogy elővigyázatosságból törlik a járatokat. Jelenleg az egyik kifutópályát nyitva tartják, míg a másikat tisztítják – tette hozzá a szóvivő. Mint kifejtette, a havazás miatt csökkent a látótávolság, emiatt hosszabbak a fel- és leszállások közötti időközök, a repülőgépeket pedig jégteleníteni kell indulás előtt.

Egyelőre nem világos, hogy az időjárás okozta korlátozások meddig tartanak. Az utazókat arra kérték, hogy a járatukkal kapcsolatos információkért forduljanak a légitársaságukhoz.

Az időjárás késéseket okoz a délnyugat-németországi Stuttgart repülőterén is. Itt is késésekről számoltak be a zordabb télies időjárás miatt, és szükség van a repülőgépek jégtelenítésére a felszállás előtt. Eddig hét járat késett – mondta a reptér szóvivője, hozzátéve, hogy a kifutópályát már megtisztították, az üzemkész állapotban van. Egyes járatokat már képesek voltak fogadni.

A szomszédos Hollandiában legalább 70 járatot töröltek és többet késve indítottak az amszterdami Schiphol repülőtéren a télies időjárás miatt – közölte egy szóvivő vasárnap. Közölte, hogy a hókotrók vasárnap kora reggel megkezdték a hó eltakarítását a repülőtéren, és várhatóan dél körül újra üzemképes lesz a légikikötő. Késések azonban még előfordulhatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?