Žilinka: Felelősségteljes nyomozás folyik a Fico elleni merénylet ügyében

Robert Fico merénylet

Aktívan és felelősségteljesen nyomoznak a bűnüldöző szervek (OČTK) a Robert Fico (Smer) miniszterelnök ellen májusban elkövetett merénylet ügyében – fogalmazott a közösségi hálón Maroš Žilinka főügyész. 117 kihallgatást végeztek, 18 szakértői jelentést készítettek, és több jogsegélykérelmet nyújtottak be külföldre.

„A nyomozás folyamatosan zajlik, az OČTK végzi az összes szükséges eljárást” – jelentette ki Žilinka.

A büntetőeljárás során eddig egy kihallgatást végeztek az őrizetbe vétel során, két gyanúsítotti kihallgatás volt, két alkalommal a sértettekkel hallgatták ki, 111 kihallgatás volt a tanúkkal, egy szakértőt is meghallgattak. Átvizsgálták a bűncselekmény helyszínét és más helyiségeket, ezenkívül két házkutatást is végeztek. 24 lefoglalást végeztek, egy csomagot lefoglaltak és felnyitottak, négy motozást hajtottak végre, és 31 lakossági bejelentést ellenőriztek.

Nyolc szakértőt vettek nyilvántartásba, 18 szakértői jelentést és véleményt, valamint négy, szakértői vélemény kiegészítésére irányuló kérelmet, tíz, a távközlési adatokra vonatkozó kérvényt, hat, a számítógépes adatok tárolásával kapcsolatos kérvényt, valamint öt, az Egyesült Államokba, Csehországba és Svédországba irányuló jogsegélykérelmet regisztráltak. 54, a banki adatokra vonatkozó, két kártérítésre vonatkozó kérvényt, és 33, együttműködésre irányuló kérvényt regisztráltak. Két, védőügyvéd kirendelésére irányuló kérvényt, egy előzetes letartóztatást célzó indítványt, egy, az előzetes letartóztatás indokainak módosítására irányuló kérvényt, két házkutatási parancsra irányuló indítványt, két, csomagok kézbesítésére, és egy tolmács bevonására irányuló kérvényt regisztráltak.

„A nyomozás része a megszerzett bizonyítékok és információk átfogó elemzése és értékelése is” – tette hozzá Žilinka.

A miniszterelnököt május 15-én, a nyitrabányai (Handlová) kihelyezett kormányülés után támadta meg Juraj Cintula, Fico súlyos sérüléseket szenvedett. A támadó ellen terrortámadás miatt folyik büntetőeljárás. A támadó közelről lőtt rá Ficóra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?