Pellegrini ismét zászlajára tűzte a társadalmi feszültség enyhítését

Pellegrini: Tényszerű politizálás kell, a támadások fokozzák a feszültséget

Az államfő, Peter Pellegrini csütörtökön az elnöki palotában fogadta a koalíciós pártok vezetőit. Pellegrini ebédmeghívását Robert Fico (Smer), Matúš Šutaj Eštok (Hlas) és Andrej Danko (SNS) is elfogadta. Az elnök elsősorban arra hívta fel a politikusok figyelmét, hogy a személyeskedés helyett az emberek problémáira kellene koncentrálniuk.

A kormányfő, Robert Fico ellen májusban elkövetett merénylet után az akkor még hivatalban lévő államfő, Zuzana Čaputová és a megválasztott elnök, Peter Pellegrini tárgyalóasztalhoz hívták a parlamenti pártok vezetőit, hogy lecsillapítsák a kedélyeket és csökkentsék a társadalmi feszültséget. A találkozó végül meghiúsult, mivel az egyes pártok képviselői jelezték, több időre van szükségük, hogy feldolgozzák a történteket. Peter Pellegrini a korábban felvetett kerekasztal-beszélgetés helyett két külön találkozót szervezett. Csütörtökön a koalíciós pártok vezetőivel ebédelt, az ellenzéki pártok képviselőit pedig jövő héten fogadja.

Személyeskedés helyett tényekre van szükségesség

Peter Pellegrini korábbi nyilatkozataihoz hasonlóan az ebéd alkalmával is azt hangsúlyozta, hogy a politikusoknak a személyeskedés helyett az emberek problémáira kellene koncentrálniuk.

„A személyes támadások szükségtelenül növelik a feszültséget a társadalomban, és elterelik a figyelmet Szlovákia valódi problémáiról” – olvasható az államfő sajtóosztálya által közölt nyilatkozatban. A várakozásokkal ellentétben az ebéd után nem tartottak sajtótájékoztatót.

Amíg a koalíciós pártok vezetői az elnök meghívásának tettek eleget, addig a parlamenti képviselők Michal Šimečka (PS) alelnök leváltásáról vitáztak. Pellegrini ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy államfőként nem avatkozhat be a parlament belügyeibe. Arra azonban figyelmeztette a koalíciós triót, hogy Šimečka leváltása esetén kötelesek biztosítani, hogy a parlament vezetésének személyi összetétele a továbbiakban is tiszteletben tartsa a demokratikus választások eredményét. Egyúttal lehetővé kell tenniük, hogy az ellenzék a továbbiakban is végezhesse a munkáját, amelynek része a kormány ellenőrzése.

A koalíciós pártok vezetői közül Matúš Šutaj Eštok, belügyminiszter, a Hlas elnöke bizonyult kifejezetten közlékenynek.

„Az ebéd a tényekről és a célzott segítségnyújtásról szólt ahelyett, hogy elméleti megoldásokat kerestünk volna” – írta közösségi oldalán a Hlas elnöke, aki többek között arról is beszámolt, hogy a találkozó fő témája az államháztartás konszolidációja volt. A kormány azt szeretné elérni, hogy a lakosok a lehető legkisebb mértékben érezzék a konszolidáció negatív hatását.

Galéria

Az ellenzék elfogadta a meghívást, de vannak fenntartásaik

Az államfő szóvivője, Patrícia Medveď Macíková a koalíciós találkozó előtt tájékoztatta az újságírókat, hogy szeptember 17-én, kedden újabb ebédre kerül sor az elnöki palotában. Peter Pellegrini akkor az az ellenzéki pártok vezetőit fogadja.

Branislav Gröhling, az SaS elnöke ezt követően megerősítette, hogy a PS, az SaS és a KDH is elfogadta Pellegrini ebédmeghívását. Gröhling egyúttal jelezte, tiszteletben tartja, hogy az elnök döntése értelmében két külön találkozóra kerül sor.

„Fenntartásaimat egyenesen az államfőnek tolmácsolom majd az elnöki palotában” – tette hozzá az SaS elnöke.

A Progresszív Szlovákia vezetője, Michal Šimečka Branislav Gröhlinghez hasonlóan ellenérzéseit fejezte ki, amiért két külön ebédre kerül sor. Šimečka úgy véli, „a korábban felvetett kerekasztal-beszélgetés lehetett volna a megoldás a feszültség csökkentésére”.

Milan Majerský, a KDH elnöke ellenzéki kollégáihoz hasonlóan közös ebédre számított, amelytől egyebek mellett azt várta, hogy az államfő „világosan és határozottan” tolmácsolja fenntartásait a koalíció képviselői felé, amiért Michal Šimečka parlamenti alelnök leváltását szorgalmazzák.

Különutas egyszerű emberek

Nem véletlen, hogy Igor Matovič nem erősítette meg részvételi szándékát, az OľaNO vezetőjét egyelőre nem hívták meg a találkozóra. „Pellegrini nagyon jól tudja, hogy felesleges fáradnia. (...) Pellegrini tudja, hogy még csak kezet se ráztam vele soha. Mi egyszerűen nem tárgyalunk a maffiával, mi harcolunk a maffia ellen” – jelentette ki Matovič, majd hozzátette, ha más pártok vitatkozni szeretnének az elnökkel, tegyék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?