Az SaS ismét bizottság létrehozását sürgeti a kormányfő elleni merénylet ügyében

Branislav Gröhling

Az ellenzéki SaS ismét vizsgálóbizottság felállítást sürgeti a Robert Fico (Smer) kormányfő elleni merénylet ügyében, ellenzéki és kormánypárti képviselők részvételével. Erről keddi sajtótájékoztatójukon nyilatkoztak az SaS képviselői.

„Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszternek vállalnia kellene a felelősséget, vagy legalább egyes beosztottjait felelősségre vonnia” – jelentette ki Branislav Gröhling, az SaS elnöke. Juraj Krúpa SaS-képviselő szerint a bizottság felügyelné a merénylettel kapcsolatos események kivizsgálását, mivel különféle információk vagy téves információk terjednek. „Pontosan az a szándékunk, hogy a téves információkat megcáfoljuk, megelőzve ezzel a helyzet félremagyarázását vagy eltérő tálalását” – jelentette ki Krúpa.

Hozzátette, a belügy belső ellenőrzése két és fél hónap alatt sem volt képes elkészíteni a jelentését arról, megfelelően járt-e el a kormányőrség. Hozzátette, ha a belügyminiszter nem hajlandó vizsgálóbizottságot létrehozni és vállalni a politikai felelősséget, az SaS kész a parlament elé vinni az ügyet.

Mária Kolíková volt igazságügyi miniszter, az SaS képviselője hozzátette, tisztázni kell, milyen biztonsági mechanizmusok vonatkoznak a közjogi méltóságok védelmére, megfelelően járt-e el a testőrség, lehetett-e volna többet tenni, megfelelő volt-e a kormányfő védelme.

„Szeretnénk emlékeztetni az SaS-t, és konkrétan a párt elnökét, Gröhlinget, aki szó szerint tömegeket uszított a tereken, ahol gyűlölködve azt mondta, hogy Ficónak, a miniszterelnöknek börtönben a helye, és ez volt az egyik fő oka, hogy a jelenlegi ellenzék egyik támogatója rálőtt a miniszterelnökre. Ezért inkább az a kérdés, hogy az SaS elnöke bocsánatot kért-e már a miniszterelnöktől, amiért ezt a gyűlölködő politikát elterjesztette, amely a miniszterelnök elleni terrortámadáshoz vezetett” - áll a belügyminisztériumnak az SaS sajtótájékoztatója kapcsán kiadott közleményében.

A minisztérium közölte továbbá, hogy egy speciális csoport nyomoz az ügyben a Főügyészség felügyelete alatt. A tárca úgy tájékoztatott, bízik abban, hogy a nyomozás alapján „nemcsak az indítékokra, hanem a merénylő további lehetséges kapcsolataira is fény derül”.  

A kormányfőre a május 15-i kihelyezett kormányülés után több lövést adtak le, a támadót a helyszínen őrizetbe vették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?