Eurobarométer: az európaiak a demokráciát és a gazdasági hatékonyságot tartják az EU fő erősségének

EU k

Az európai polgárok 38, illetve 34 százaléka a demokráciát, az emberi jogok és a jogállamiság tiszteletben tartását, valamint a gazdasági, ipari és kereskedelmi hatékonyságot tartja az EU fő erősségének – derült ki az Európai Bizottság által pénteken Brüsszelben közzétett Eurobarométer-felmérésből.

A felmérés szerint a válaszadók 28 százaléka úgy véli, az EU erejéhez hozzájárul továbbá az uniós tagállamok közötti jó viszony és szolidaritás.

A felmérésben résztvevők 50 százaléka szerint az ukrajnai háború az első helyen áll az EU előtt álló megoldandó kihívások között. Az EU által további kihívásként kezelendő területként a megkérdezettek 41, illetve 35 százaléka az illegális migrációt, valamint a környezetvédelmet és az éghajlatváltozás említette, ezt követi 29 százalékkal a biztonság és a védelem megerősítése.

Arra a kérdésre, hogy a világ más országaihoz képest mely értékeket testesíti meg leginkább az EU, a válaszadók 53 százaléka az alapvető jogok és értékek tiszteletben tartását, valamint a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát jelölték meg.

A kutatásból kiderül az is, hogy európaiak 58 százaléka inkább optimista az EU jövőjét illetően, míg 27 százalékuk inkább pesszimista.

55 százalékuk az következő 5 évre tekintve bízik az EU demokráciájának erejében, míg 41 százalékuk bizonytalan e téren. Az uniós polgárok 64 százaléka aggódik az EU biztonsága miatt a jövőre nézve, 51 százalék továbbra is bízik az EU gazdaságának teljesítményében, azonban 45 százalék szkeptikusabb.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?