A lakosság több mint fele szerint elég parlamenti képviselőnő van Szlovákiában

parlament kk

A lakosság több mint fele szerint elég parlamenti képviselőnő van, tehát megfelelő az arány, hogy 150-ből csak 33 – tájékoztatott honlapján a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV). A kutatása eredménye szerint nincs társadalmi igény a nők erősebb jelenlétére a politikában.

„A megkérdezettek 57%-a mondta, hogy ez így 'pont jó', annak ellenére, hogy Szlovákia e téren jelentősen elmarad az uniós tagállamoktól – hátulról a hatodik a 27 ország közül” – tette hozzá az SAV. Szlovákia csak Romániát, Görögországot, Csehországot és Ciprust előzi meg, a sort pedig Magyarország zárja.

Viszont a férfiak és nők, illetve a pártok szavazótáborának véleménye is jelentősen eltér e kérdésben. A nők arányát a politikában a PS szavazóinak 44%-a tartja túl alacsonynak (a teljes ellenzéki szavazótábor 37%-a), a Smer szavazóinak a 19%-a (a teljes kormánypárti tábor 25%-a).

A felmérést 1025 megkérdezett bevonásával, reprezentatív mintán végezte a Kutatást és fejlesztést ösztönző ügynökség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?