Második elnökválasztási fordulót kell tartani Iránban

iran valaszt

A reformerként ismert Maszúd Peszeskján volt egészségügyi miniszter és az ultrakonzervatív Szaíd Dzsalili egykori nukleáris tárgyaló jutott az iráni elnökválasztás második, július 5-én esedékes második fordulójába – közölte szombaton az iráni választási bizottság.

Peszeskján a pénteken tartott első fordulóban a voksok 42,5 százalékát szerezte meg, Dzsalili pedig 38,7 százalékát. Mivel a jelöltek egyike sem kapta meg a szavazatok abszolút többségét, így második fordulót kell tartani, amelyből kiesett a korábban legesélyesebbnek tartott Mohammed Baker Kalibaf, Teherán korábbi polgármestere a voksok 13,8 százalékával, és Musztafa Purmohammadi volt belügyminiszter, aki a szavazatok kevesebb mint egy százalékát kapta.

Az 1979-es iszlám forradalom óta tartott 14 iráni elnökválasztás közül eddig csak egy esetében, 2005-ben volt szükség második fordulóra. A pénteki választáson a részvétel 39,9 százalékkal a legalacsonyabb volt 1979 óta.

Az iráni sajtó beszámolója szerint Szisztán-Beludzsisztán tartományban fegyveresek támadtak meg egy szavazóurnákat szállító járművet, megölve két biztonsági embert. Az incidens éjfélkor történt Raszk városában. A térségben több terrorcselekmény is történt az utóbbi időben, de a mostani támadást egyelőre senki sem vállalta magára. A régióban a Dzsais al-Adl szunnita iszlamista csoport aktív, amely saját közlése szerint a térség függetlenségéért küzd.

Iránban 2025-ben tartottak volna elnökválasztást, az előrehozott választást Ebrahim Raiszi elnök halála miatt tartják, aki május 19-én helikopterbalesetben veszítette életét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?