Igor Slanina lett az STVR megbízott vezetője

slanina

Igor Slanina lett az STVR megbízott vezetője. A Media RTVS volt vezetőjét Peter Žiga (Hlas), a házelnöki jogkörökkel felruházott parlamenti alelnök nevezte ki szeptember 30-ig – tájékoztatott a parlament irodája.

Emlékeztetett, hogy Žiga az STVR-ről szóló törvény alapján adott megbízást, a jogszabály hétfőn lépett hatályba. „A megbízott vezető személyéről megállapodás született a kormánypártok között. Igor Slanina tapasztalt vezetőként kapott bizalmat, és megfelel a törvényi feltételeknek” – tette hozzá az iroda.

„Alaposan megfontoltam az ideiglenes vezetésére vonatkozó megbízást és mérlegeltem minden körülményt, a fő célom az lesz, hogy az STVR teljesítse közszolgálati feladatait” – jelentette ki Slanina.

Hozzátette, a napokban az RTVS STVR-re való átalakulásával kapcsolatos feladatokat és folyamatokat fogja irányítani, találkozik a jelenlegi vezetéssel és az alkalmazottakkal. „Kezdettől fogva igyekszem olyan lépéseket tenni, amelyek a helyzet stabilizálásához vezetnek a televízió és rádió összes munkatársa és a nyilvánosság szempontjából is” – tette hozzá.

Igor Slanina 2017 szeptemberétől 2022 augusztusáig volt a Media RTVS igazgatója, amely az RTVS fiókcége, és a kereskedelmi műsoridő értékesítését végezte az RTVS televíziós és rádiós műsorszolgáltatásában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?