NAÜ-jelentés: Irán telepítette a tervezett centrifugák felét Fordóban

Irán telepítette a tervezett korszerű urándúsító centrifugák felét, amelynek a felállításáról júniusban tájékoztatta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) – közölte jelentésében az atomsorompó-egyezmény betartásán őrködő ENSZ-szervezet.

Irán két héttel ezelőtt tájékoztatta a NAÜ-t arról, hogy rövidesen bővíti az urándúsító kapacitást a fordói létesítményben nyolc IR-6 centrifuga kaszkáddal.

A NAÜ két napon belül ellenőrizte, hogy két kaszkádot már telepítettek. A tagállamoknak küldött bizalmas jelentésben az ENSZ-szervezet pénteken közölte, hogy azóta a kaszkádok száma megkétszereződött, Irán összesen négy kaszkádot telepített a fordói urándúsítóban.

Teherán azt nem közölte, mikor kezdi meg az 1. egységben a centrifugák feltöltését.

Az Egyesült Államok csütörtökön újabb szankciókat jelentett be Irán ellen. „Az elmúlt hónapokban Irán további lépéseket jelentett be atomprogramja kiszélesítésével kapcsolatban, olyan módon, amely nem tűnik hitelesen békés célúnak” – állt Antony Blinken amerikai külügyminiszter közleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?