SaS: Pellegrini igazolta, hogy elnökként csupán a kormány meghosszabbított keze

Branislav Gröhling k

Peter Pellegrini államfő a Szlovák Televízióról és Rádióról (STVR) szóló törvény aláírásával bebizonyította, hogy csupán a kormánypártok meghosszabbított keze – közölte a TASR-rel az SaS állásfoglalását Ondrej Šprlák, a párt szóvivője.

„Peter Pellegrininek kivételes alkalma nyílt rögtön a megbízatása elején megmutatni, hogy tartja a szavát is mindenki elnöke lesz. Ám sajnos csak azt bizonyította, hogy nem tud elszakadni a kormánypártoktól, és csupán a kormány meghosszabbított keze az elnöki palotában” – jelentette ki Branislav Gröhling, az SaS elnöke.

Megerősítette, hogy az ellenzék már a napokban az Alkotmánybírósághoz fordul, mert a közmédiáról szóló törvényt azzal a hátsó szándékkal fogadták el, hogy a Szlovák Televízióból és Rádióból a kormányt kiszolgáló és félretájékoztató intézményt csináljanak.

Az államfő vasárnap, június 30-án írta alá a törvényt. Előre bejelentette, hogy ha a szövegében nem bukkan alkotmánysértésre vagy a szólásszabadság korlátozására, akkor aláírja.

A közszolgálati média elnevezése STVR-re változik. Az igazgatót kilencfős tanács választja majd, a kulturális miniszter négy tagot nevez a testületbe. A kilencfős etikai bizottság tanácsadó testületként fog működni. A törvény július 1-jével hatályba lépett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?