Fico munkával ünnepelte május elsejét

Robert Fico

Robert Fico (Smer) kormányfő egy gyárban vállalt éjszakai műszakot. 

Robert Fico (Smer) miniszterelnök munkával ünnepelte május 1-jét, éjszakai műszakot vállalt a Nagytapolcsány melletti Nyitrakoroson (Krušovce) működő ZKW Slovakia s. r. o. gyárban. Kijelentette, beszélni kell a munkáltatókkal, miután az Európai Unión belül Szlovákiában a legmagasabb az éjszakai munka aránya. Fontosnak tartja, hogy az éjszakai prémiumokról is tárgyaljanak.

„Le a kalappal az összes alkalmazott előtt” – mondta a műszak végeztével a nagyjából 3000 alkalmazottat foglalkoztató világítástechnikai és elektronikai üzemben. Fényszórók alkatrészein dolgozott, és nagyra értékelte a női dolgozókból álló csapat munkakedvét. A műszak kezdete előtt találkozott az gyár vezetőségével is.

Elmondása szerint a szlovák kormány érdekelt a minimálbér emelésében, amelynek 2026–2027-re el kellene érnie az 1000 eurót. „A minimálbérhez egyéb pótlékok is kapcsolódnak, többek között az éjszakai munkáért járó pótlék. Ha ezek továbbra is a minimálbérhez kötődnek, akkor együtt fognak nőni vele” – mondta. A második lehetőség, hogy ezeket szétválasztják, és a munkaadókkal együttműködve találnak egy másik paramétert.

Az éjszakai munka aránya Szlovákiában más országokhoz képest magas, Fico pedig beismerte, vannak olyan ágazatok, ahol nem lehet leállítani a működést. Ugyanakkor úgy véli, vannak olyanok is, ahol a munkáltatók átgondolhatnák, és eltekinthetnének az éjszakai műszaktól.

„Megértem, van egy bizonyos fokú tolerancia, nem akarunk olyan döntéseket és intézkedéseket hozni, amelyek ártanának a szlovák gazdaságnak, egyensúlyt kell teremteni a munkavállalók érdekei között, akiket különösen szeretnék képviselni, és a munkaadók érdekei között, akikről miniszterelnökként gondoskodnom kell, mert tisztelem őket azért, mert munkahelyeket teremtenek és gazdasági növekedést teremtenek Szlovákiában” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?