Franciaország lefoglalt egy brit halászhajót

Emmanuel Macron

Franciaország lefoglalt egy brit halászhajót csütörtökre virradóra, mert engedély nélkül tartózkodott felségvizein, egy másikat pedig szóbeli figyelmeztetésben részesített, miután ellenállt a francia tengeri csendőrség ellenőrzésének – írta közleményében Annick Girardin tengerészeti ügyekért felelős francia miniszter.

Girardin a Twitter közösségi portálon jelezte: a lefoglalt hajót Le Havre kikötőjébe kísérték, miután megfelelő engedély nélkül halászott a Szajna-öbölben. Ezt követően átadták az igazságügyi hatóságoknak. Zsákmányát elkobozhatják, a járművet pedig csak letét befizetését követően adhatják vissza. A hajó kapitányára büntetés várhat – tette hozzá a tárcavezető.

A másik brit járművet szóbeli figyelmeztetésben részesítették, miután eleinte ellenállt a térségben ellenőrzést végző francia tengeri csendőrségnek.

Girardin rámutatott: a fésűkagyló halászati szezonjában mindig rendszeresen ellenőrzik a brit hajókat, de most a halászati vita is hozzájárult ahhoz, hogy fokozták a járőrözést a La Manche csatornában.

Nagy-Britannia és Franciaország között újból fellángolt a hónapok óta parázsló halászati vita, miután mindkét kormány szankciókat és ellenszankciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha a vitás kérdésekben néhány napon belül nem születik egyezség.A vita kiváltó oka az volt, hogy a brit hatóságok a brit területi vizekre, illetve a Jersey környéki tengeri területekre halászati engedélyért folyamodó francia halászhajók közül 31-nek a kérvényét visszautasították. Az elutasítás indoklása szerint a francia hajók nem tudták bizonyítani jogosultságukat. Jersey önkormányzata az Egyesült Királyság és az Európai Unió kereskedelmi és együttműködési megállapodására (TCA) hivatkozva még a tavasszal új halászati engedélyezési rendszert vezetett be. Ennek alapján a francia halászhajók akkor kaphatnak engedélyt a térségben, ha igazolni tudják, hogy a múltban is tevékenykedtek a Jersey körüli vizeken.

Párizs ezt követően jelezte, hogy már a jövő héttől lezárhatja egyes kikötőit a brit hajók elől, szigoríthatja a két ország közötti áruforgalom ellenőrzését, sőt a Csatorna-szigetek energiaellátását is korlátozhatja, ha a francia halászhajóknak kiadott brit halászati engedélyek körüli vita addig nem rendeződik.

London szerda este „csalódást keltőnek és aránytalannak” nevezte a kilátásba helyezett lépéseket. Nagy-Britannia közölte: ha a francia kormány beváltja ezeket a fenyegetéseket, azt brit részről megfelelő és kimért válasz fogja követni.

A normandiai partoktól 22 kilométerre fekvő, széleskörű önigazgatási jogkörökkel bíró, 108 ezer lakosú Jersey nem része az Egyesült Királyságnak, de a brit korona függő területei közé tartozik.

Jersey három tengeralatti kábelen Franciaországtól kapja áramszükségletének 95 százalékát, így rendkívül érzékenyen érintené, ha Párizs valóban korlátozná energiaellátását.

A mostanihoz hasonló okokból tavasszal is konfliktushelyzet alakult ki Nagy-Britannia és Franciaország között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?