Egyre több állástalan talál magának munkát

iskola
Pozsony |

Szeptemberben tavaly május óta nem látott szintre, 7,09 százalékra esett vissza az állástalanok aránya Szlovákiában. Az egyes régiók között azonban látványos különbségek vannak. Továbbra is az ország délkeleti járásaiban a legrosszabb a helyzet.

„Az állástalanok száma bizonyos mértékig az aktuális járványhelyzetet követi, a lényeg azonban, hogy az elmúlt hónapban kevesebben voltak munka nélkül, mint egy évvel korábban” – mondta el Milan Krajniak munkaügyi miniszter, aki szerint sikerült stabilizálni a munkapiaci helyzetet. A Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVAR) legfrissebb felmérése szerint szeptember végén 210 ezer állástalan volt a munkaügyi hivatalok nyilvántartásában, csaknem 14 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A tárcavezető elmondta: jó hír, hogy egyre több a szabad munkahely is. A munkáltatók szeptemberben 76 ezer állást kínáltak. „A munkapiac működik, akik így korábban elvesztették az állásukat, most jó eséllyel találhatnak újat” – állítja Krajniak. Csak az elmúlt hónapban majd 17,5 ezer ember talált magának munkát, 5 ezerrel több az előző év azonos időszakához képest. „Ennél is jobb hír azonban, hogy az elmúlt évhez képest 824 frissen végzett középiskolással kevesebb kérte felvételét a munkaügyi hivatalok nyilvántartásába, ami azt bizonyítja, hogy ma már a pályakezdők is gyorsabban találnak maguknak munkát. Az elmúlt hónapban 37 ezer olyan szabad állást kínáltak, amelyek a pályakezdők számára is alkalmasak voltak” – tette hozzá a miniszter.

Idén ráadásul már a tömeges elbocsátások sem jelentettek akkora kihívást, mint tavaly. Míg a múlt év első kilenc hónapjában ezek több mint 8300 állást veszélyeztettek, az idei év azonos időszakában nem egész 6200-at. „Ez azonban nem jelenti azt, hogy ennyi embertől válnak meg a munkáltatók, hiszen az állami segítséggel többnyire sikerül elkerülni a tömeges elbocsátást” – állítja Krajniak. Szerinte a legrosszabb helyzetről továbbra is az ország délkeleti járásaiból számolhatnak be. E hónaptól ezért egy újabb programot hirdettek meg. Az erre fordított 52 millió euróból 14 ezer új munkahelyet szeretnének létrehozni, előnyben részesítve a délkeleti járásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?