Hszi: Kína elkötelezett a nemzetközi együttműködés mellett

Hszi Csin-ping

Kína elkötelezett a nemzetközi együttműködés mellett – jelentette ki kedden Hszi Csin-ping kínai elnök videoüzenetében az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakának általános vitáján.

„Az államok között elkerülhetetlenül fellépő különbségeket és problémákat a kölcsönös tiszteleten és egyenjogúságon alapuló párbeszéddel és együttműködéssel kell megoldani” – emelte ki a kínai elnök.

„Párbeszédre és a felek bevonására kell törekedni a konfrontáció és a kiközösítés helyett” – tette hozzá Hszi Csin-ping.

Felszólalásában a kínai elnök hangsúlyozta országa békés szándékait a nemzetközi kapcsolatokban. Kijelentette, hogy Kína sosem támadna meg, vagy félemlítene meg más országokat, s nem tör egyeduralomra sem.

Bejelentette, hogy Kína kétmilliárd adag, koronavírus elleni oltóanyagot tervez felkínálni az idei év végéig a világnak.

„Kína minden erőfeszítést megtesz, hogy az év végéig mintegy kétmilliárd dózis, Covid-19 elleni vakcinát átadhasson a világnak” – mondta Hszi Csin-ping.

„Az oltások hatalmas fegyvert jelentenek a Covid-19 elleni harcban. Ismételten hangsúlyoztam annak szükségét, hogy a védőoltásokat globális közjónak kell nyilvánítani, és elérhetővé, illetve megfizethetővé kell tenni őket a fejlődő országok számára is” – húzta alá Hszi Csin-ping a vakcinák méltányos globális elosztásáért emelve szót.

A klímavédelemről szólva a kínai elnök több erőfeszítést sürgetett a károsanyag-kibocsátás szintjének mérséklésében. „Kína fokozni fogja a fejlődő államoknak nyújtott támogatását a környezetbarát, alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrások kifejlesztésében és nem fog újabb szénerőműveket építeni külföldön” – ismertette nyilatkozatában Hszi Csin-ping.

Kína exporthatalomként szénerőművek százait építette fel eddig más államokban. Mindemellett a kínai vezető megerősítette azon ígéretét, hogy a több mint egymilliárd lakosú országát 2060-ig klímasemlegessé teszi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?