Jelentkeztek a Bajnokok Ligájába a komáromi röpisek

komarom
Komárom |

Történelmi bajnoki cím után történelmi nemzetközi kupaszereplésre készülhetnek a komáromi röplabdázók: az UJS Rieker extraligás férficsapata jelentkezett a Bajnokok Ligája 2021/2022-es kiírásába. A legrangosabb európai sorozatnak még sosem volt szlovákiai résztvevője.

„Hosszas mérlegelés után hoztuk meg ezt a döntést, mert komoly kötelezettséget jelent számunkra. Ugyanis nemcsak a klubot, az egyetemet, a régiót képviseljük majd, hanem az egész országot. Szlovákiai bajnokok vagyunk, ilyen lehetőség nem mindennap adódik, úgy határoztunk, élünk vele” – magyarázta lapunknak Ferencz László klubelnök, hozzátéve, hogy a másik három európai kupasorozat ezért nem is jött számításba.

A BL-ben számos feltételnek kell eleget tenni, a sportcsarnokoknak is egy sor kritériumnak kell megfelelniük. „A komáromi paraméterek sajnos nem alkalmasak BL-meccs rendezésére, ezért minden valószínűség szerint Nyitrán játsszuk majd a hazai meccseinket, azt a környezetet már jól ismerjük” – mondta a tisztségviselő, utalva arra, hogy az extraligában is a megyei székhelyen fogadták néhány ellenfelünket a járvány idején, amikor tesztelési pont működött a komáromi csarnokban. 

A pandémia miatt egyelőre kérdéses a BL új idényének lebonyolítási formája. Az biztos, hogy június 25-én van tervben a sorsolás, a sorozat pedig október első hetében indulna. „A BL egy pluszmotivációt jelenthet a csapatnak, amelynek megerősítésén dolgozunk. Nemrég igazoltuk le Emanuel Kohútot, a négyszer is a legjobb szlovákiai röplabdázónak megválasztott blokkolót, és hosszabbítottunk František Ogurčákkal is. A Bajnokok Ligája nekik is egy kihívás lesz”– mondta Ferencz László.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?