Agrárkifizető Ügynökség: egyre gyanúsabb kinevezések

agro
Pozsony |

A földművelésügyi miniszternek vissza kell hívnia az Agrárkifizető Ügynökség vezérigazgatóját, Jaroslav Jánošt – figyelmeztet az ellenzéki Hlas, amely szerint Jánoš szakmailag sem érett meg erre a posztra, ráadásul egy „hatalmas érdekellentétet” is felfedeztek vele kapcsolatban.

Ján Mičovský földművelésügyi miniszter hétfőn mindenki számára hatalmas meglepetést okozott, amikor az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) vezérigazgatói posztjára kiírt pályázat sikeres lezárása ellenére úgy döntött, hogy az ügynökség élén marad az általa eddig csupán átmeneti időszakra kinevezett vezérigazgató, Jaroslav Jánoš. A pályázaton győztes Marián Bullát májustól ugyanakkor a PPA ügyvezető igazgatójának nevezik ki. Daniel Hrežík, a földművelésügyi tárca szóvivője szerint „az ügynökség rendkívül nehéz időszakon megy át, és épp a zökkenőmentes átmenet érdekében döntöttek az említett felállás mellett”, az ellenzék szerint azonban az egész csak egy nagy cirkusz, aminek minél előbb véget kellene vetni.

„Az a színjáték, amit a PPA vezérigazgatói posztjára kiírt pályázat során Mičovský az adófizetők pénzén eljátszott, egyszerűen sokkoló. A harmadik pályázati forduló után is Jaroslav Jánoš marad az ügynökség élén, aki a legalapvetőbb szakmai követelményeknek (nyelvtudás, vezetői képességek stb.) sem felel meg, ráadásul a vele kapcsolatos súlyos érdekellentétre is fel kell hívnunk a figyelmet”

– mondta el Róbert Puci (Hlas) parlamenti képviselő. Szerinte Jaroslav Jánoš, akit a korábbi traktoros gazdatüntetések kulcsembereként ismerhettünk meg, gazdálkodóként a cégére 11-szer akkora támogatást igényelt, mint amennyire jogosult lett volna. Az Agrárkifizető Ügynökség akkor 32 ezer eurós büntetést szabott ki rá, amit Puci szerint Jánoš máig nem fizetett ki. „Most fennáll a veszélye annak, hogy Jánoš a PPA vezérigazgatójaként mindent megtesz majd annak érdekében, hogy a büntetését visszavonják” – tette hozzá a Hlas képviselője.

Ha ez még nem lenne elég, Puci arra is emlékeztetett, hogy a legutóbbi pályázaton győztes Marián Bulla, akit a PPA ügyvezető igazgatójának neveznek ki, annak a Ľubomír Bullának a testvére, aki szintén a traktoros gazdatüntetések egyik szervezője volt. „Amint láthatjuk, Mičovský keményen kiáll az emberei mellett, ha a funkciók osztogatásáról van szó” – tette hozzá Puci.

Az ellenzék arra is figyelmeztet, hogy a földművelésügyi miniszter indokolatlanul szórja az adófizetők pénzét, a hatályos törvények szerint ugyanis az Agrárkifizető Ügynökség vezérigazgatói posztjára nem is kellene kiírni pályázatot, a vezérigazgatót ugyanis közvetlenül a miniszter nevezheti ki.

„A három versenypályázatra fordított összeg így az adófizetők pénzének az elherdálása”

– állítja Puci, aki szerint az ellenzék az Állami Számvevőszéket kéri fel, hogy járjon utána az ezzel kapcsolatos visszaélésnek. Az ellenzék szerint az Agrárkifizető Ügynökség vezetése körüli problémákat a gazdák is megérezhetik, az Európai Bizottság ugyanis leállíthatja az uniós agrártámogatások kifizetését.

A földművelésügyi tárca sajtóosztálya abszurdnak nevezte az ellenzéki kritikát. „A PPA vezérigazgatójának, Jaroslav Jánošnak megfelelő szakmai képzettsége van az ügynökség vezetésére. Többéves tapasztalata van az ágazatban, és egy több mint 250 alkalmazottat foglalkoztató céget is vezetett” – áll a tárca nyilatkozatában, amely szerint a PPA vezérigazgatójának nem feltétlenül kell tudnia angolul. A szaktárca azt is cáfolja, hogy a vezérigazgatónak érdekellentéte lenne a PPA-val kapcsolatban.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?