Szoros együttműködés az egészségügyi ellátásért

Komárom
Komárom |

Péntek délelőtt egészségügyi témákban egyeztetett a városházán a komáromi kórház igazgatója, Miroslav Jaška, a megyei egészségügyi szakbizottság elnöke, Viola Miklós és Keszegh Béla polgármester – közölte a komáromi önkormányzat.

Miroslav Jaška a kórház helyzetéről beszámolva egyebek mellett elmondta, több vakcina érkezésére számítanak a következő hetekben, ugyanakkor már most is nyitottak újabb időpontokat az oltópontjukon. Örömmel fogadják, hogy a város is lobbizik az oltóanyagokért, így most már fokozatosan több vakcina érkezik Komáromba. Év végéig elkészül az új sürgősségi fogadó pavilon, amely az ország egyik legmodernebb ellátóhelye lesz. Kiemelte, a belgyógyászat átalakításakor nem csak az épület külsejét újították fel, hanem a belső részt is a modern kezelés körülményeinek figyelembevételével, így az most a koronavírusos betegek ellátásában is nagy segítséget jelent.

Viola Miklós arról tájékoztatott, hogy az új oltási tervekben a megyei önkormányzatok is kaptak feladatokat, így az egészségügyi bizottságon és a megyei képviselőkön keresztül is segíteni tudnak az ügyben. Mindent megtesznek azért, hogy akár egy újabb oltópont is nyílhasson a Komáromi járásban. A fejlesztések kapcsán támogatásáról biztosította a kórházat.

Keszegh Béla az önkormányzat támogatásáról biztosította a kórház vezetőjét. A város olyan új lélegeztetőgépek beszerzésében igyekszik segíteni, amelyek a koronavírusos mellett más betegségek hatékony kezelésben is kulcsfontosságú szerepet tölthetnek be. Ami az oltást illeti, elmondta, az önkormányzat szükség esetén nagyobb termeket is tud biztosítani a tömeges oltáshoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?