Eddig a világon hétmillió embert oltottak be Szputnyikkal

Szputnyik vakcina

Mintegy hétmillió embert oltottak be a világon eddig az orosz Szputnyik V vakcinával – jelentette be Alekszandr Gincburg, az orosz oltóanyagot kidolgozó Gamaleja Intézet igazgatója a Szolovjov.Live YouTube-csatornának adott, a hétvégén több orosz hírügynökség által szemlézett interjújában.

„A védőoltást talán hétmillió ember kaphatta meg hazánkban és nemcsak minálunk” – mondta Gincburg.

Közölte, hogy megkezdődött a Covid-19 ellen elsőként kifejlesztett orosz oltóanyag tesztelése a rákbetegeken. Az akadémikus szerint a vakcináció idején ellenjavallt a kemoterápia és a sejtosztódást gátló készítmények szedése.

A Szputynik V az Oroszországban január 18-án megkezdődött tömeges oltáskampány fő vakcinája. Az oltóanyag használatát eddig 51 országban engedélyezték.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes március 5-én azt mondta, hogy a koronavírus elleni vakcina első komponensét ötmillió, mindkettőt pedig mintegy 2,5 millió ember kapta meg. Három nappal korábban Golikova úgy vélekedett, hogy Oroszország augusztusra érheti el a kollektív (nyáj-)immunitást, amelynek eléréséhez szerinte 60 százalékos lakossági átoltottság szükséges. Mihail Mursako egészségügyi miniszter szerint ez a szint júliusra is elérhető. Mihail Misusztyin miniszterelnök március 5-én úgy fogalmazott, hogy őszre lényegében be kell fejeződnie az orosz lakosság Covid-19 elleni tömeges oltásának.

Gincburg mostani nyilatkozatában ezzel szemben azt tartotta valószínűnek, hogy Oroszország novemberre éri el a 70 százalékos lakossági átoltottságot.

A Tutu.ru utazási szolgáltató által elvégeztetett közvélemény-kutatás szerint az oroszok 22 százaléka kész beoltatni magát, ha ez követelmény lesz a külföldi utazásokhoz. Ugyanez a mutató szeptemberben még 19 százalék volt.

Eközben Oroszországban öt nap után újra tízezer fölé emelkedett az újonnan diagnosztizált fertőzések száma. A vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma szombaton 10 083-mal 4 390 608-ra emelkedett.

A napi növekmény 0,23 százalék, az új esetek 12,6 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 303 389-re csökkent, míg a halálos áldozatoké 395-tel 92 090-re nőtt, a felépülteké pedig 9 232-vel 3 995 129-re emelkedett.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 115,2 millió, szombaton pedig mintegy 369 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 500 892 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?