Nőtt a nyugdíjasok ellen elkövetett csalások száma

Saját házában lopták meg a 75 éves nénit
Pozsony |

A rendőrség arra figyelmeztet, hogy növekszik a nyugdíjasok ellen elkövetett csalások száma. Az elkövetők a világjárványt használják ki, hogy megszerezzék a nyugdíjasok megtakarításait. A válsághelyzet idején ez különösen súlyos bűncselekménynek számít, amiért 10-től 15 évig terjedő szabadságvesztés fenyeget már előkészületi vagy kísérleti stádiumban is – tájékoztatott a rendőrség a közösségi oldalán.

„A csalók felkeresik a nyugdíjast és elhitetik vele, hogy egy közeli hozzátartozójának segítségre van szüksége, így férkőznek hozzá az áldozat pénzéhez. Rendszerint azt a látszatot keltik, hogy egy családtag létfontosságú műtétre vagy kórházi kivizsgálásra szorul, amiért fizetni kell. A hiszékeny nyugdíjasok tehát, hogy segítsenek a közeli hozzátartozón, készségesen fizetnek. De nem egy valós egészségügyi beavatkozásért, a pénz a csalók számlájára kerül” – ismertette a szélhámosok szokásos eljárását a rendőrség. Hozzátették: az elkövetők más indokokkal is próbálkoznak, mint például lakás- vagy autóvásárlás.

A rendőrség szerint a csalók a világjárvány alatt gyakran szociálisan hátrányos helyzetű személyeket keresnek fel, hogy azok kenőpénz fejében odaadják nekik a bankszámlájukat. A vesztegetéssel a csalók megszerzik a hozzáférési adatokat az internetes bankoláshoz, valamint a bankkártyához is.    

„A szélhámosok ezután kiválasztják az áldozatukat. Kapcsolatba lépnek vele, és közlik az aggasztó hírt, hogy egy közeli hozzátartozója kritikus állapotban fekszik a kórházban Covid-19 megbetegedéssel, és sürgősen pénzre van szükség a megmentéséhez. Utasítják a nyugdíjast, hogy milyen számlára és mennyit utaljon át. Így a megtévesztett idős megtakarításai – akár több ezer euró – egy idegen számlára kerülnek. Ez a bankszámla pedig egy olyan személyhez tartozik, akit a csalók a célért szintén kihasználtak” – figyelmeztet a rendőrség. A tájékoztatás alapján a csalás útján szerzett pénz végül külföldre kerül – jelenleg főleg Magyarországra, ahol aztán azt azonnal felveszik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?