Antony Blinken lehet Joe Biden külügyminisztere

Joe Biden

Joe Biden demokrata párti elnökjelölt várhatóan Antony Blinkent nevezi majd meg külügyminiszter-jelöltjéül – jelentette a Bloomberg News hírügynökség vasárnap későn este.

A közlést sem Biden munkatársai nem kommentálták, sem Antony Blinken. Az 58 éves Blinken 2015 és 2017 között külügyminiszter-helyettes, azt megelőzően pedig Barack Obama elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának helyettese volt. Pályáját Bill Clinton kormányzata idején kezdte a külügyminisztériumban.

Internetes honlapján hétfőre virradóra a The New York Times is azt jelentette, hogy Biden Blinken mellett dönt. A lap „a globális szövetségek” híveként írta le Blinkent, megjegyezve, hogy ő Joe Biden legközelibb külpolitikai és nemzetbiztonsági tanácsadója.

Korábbi sajtóértesülések szerint Joe Biden fontolgatja Susan Rice, az Obama-kormányzat ENSZ-nagykövete jelölését is a külügyminiszteri posztra. Rice a napokban újságíróknak nyilatkozva „nyitottnak” mondta magát e jelölésre.

Katie Bedingfield, Biden kommunikációs tanácsadója vasárnap a Fox televíziónak nyilatkozva – kérdésre válaszolva – közölte, hogy Joe Biden kedden hozza nyilvánosságra a várható kormányzata tagjainak névsorát.

Hasonlóképpen nyilatkozott Ron Klain, Biden leendő kabinetfőnöke is az ABC televízióban.

Jennifer Psaki, Biden egyik tanácsadója, a CNN televízióban, szintén vasárnap, arról beszélt, hogy a leendő Biden-kormány „sokszínű lesz”. Úgy fogalmazott: a Bidenre és alelnökjelöltjére, Kamala Harrisre szavazók között „vannak progresszívek, mérsékeltek és republikánusok is, jóllehet, az amerikaiak túlnyomó többsége nem e meghatározások szerint gondol önmagára”. Hozzáfűzte: a várható kormányzat tükrözi majd Amerikát.

„Vagyis ez ideológiai sokszínűséget jelent majd, s (Biden) azt szeretné, hogy többféle felfogású ember üljön az asztal körül” – mondta.

Bernie Sanders, az Egyesült Államokban radikális baloldalinak számító nézeteiről ismert vermonti független szenátor még pénteken az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában arról beszélt: „számomra teljesen egyértelmű, hogy a progresszív nézeteknek helyet kell adni a Biden-kormányzatban”. Nyilatkozatát elemzők úgy értékelték, mint nyomásgyakorlást Joe Bidenre.

Antony Blinken édesapja, Donald Blinken Magyarországon volt amerikai nagykövet a kilencvenes években.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?