Szabadlábon védekezhet az a poprádi férfi, aki a kormányhivatal előtt tüntetett

tüntetés

Szabadlábon védekezhet a poprádi járásbeli Martin J., akit azzal gyanúsítanak, hogy köztisztviselőket bántalmazott az október 17-i, pozsonyi, kormányhivatal előtti tüntetés során. Az ügyben szerdán döntött a Pozsonyi Kerületi Bíróság, amely elutasította az ügyész panaszát.

A fellebbviteli bíróság álláspontja szerint a Pozsony (Bratislava) I Járásbíróság bírója jogszerűen járt el, amikor úgy ítélte meg, hogy nincs ok a gyanúsított vizsgálati fogságba helyezésére – mondta Pavol Adamčiak, a kerületi bíróság szóvivője. A döntés jogerős.

A másik gyanúsított, a 31 éves Pavel R. cseh állampolgár ügyében még nem hozott döntést a kerületi bíróság. A Pozsony I Járásbíróság döntése alapján október 21-én vették őrizetbe.

A két férfit azért vették őrizetbe, mert a rendőrség tájékoztatása szerint az október 17-i tüntetés során, röviddel 16 óra előtt, amikor vízágyút vittel a kormányhivatal elé, kövekkel kezdték dobálni a rendőröket. Többször fejen, mellkason találták őket. Ha a bíróság bűnösnek találja a két gyanúsítottat, szigorú, 12-től 25 évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak, mivel a cselekményt a kormány határozata alapján kihirdetett veszélyhelyzet idején követték el.

Fociultrák tiltakoztak október 17-én a kormányhivatal épülete előtt. Igor Matovič (OĽANO) miniszterelnök lemondását követelték, és a koronavírus terjedése elleni intézkedések miatt tiltakoztak. A rendőrség könnygázt és vízágyúkat vetett be ellenük. Több embert őrizetbe vettek, a tüntetők közül többen is megsérültek.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?