Az ombudsmanhoz fordulnak az SZFE hallgatói

ddd
Budapest |

A Színház- és Filművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói ma bejelentették, hogy jogi lépéseket tesznek az alaptörvényben biztosított jogaik védelme érdekében, és panaszbeadvánnyal fordulnak az alapvető jogok, illetve az oktatási jogok biztosához.

Arra kérik őket, hogy  szólítsák fel az Innovációs és Technológiai Minisztériumot állami intézményvédelmi kötelezettségének teljesítésére, az egyetemi autonómia garanciájának biztosítására, vizsgálják meg az autonómiát sértő intézkedések és mulasztások miatti helyzetet, alkotmányos eszközeikkel pedig tegyenek lépéseket a visszás helyzet felszámolása érdekében. A blokádot mindaddig fenntartják, amíg követeléseik nem teljesülnek. 

Szerdán, szeptember 23-án egyeztetések kezdődnek az SZFE rektor-helyettese és kancellárja, mint munkáltató, valamint az egyetem dolgozóit képviselő sztrájkbizottság között. Hét napon keresztül folynak majd a tárgyalások, ha nem születik megegyezés, október 1-től az egyetem munkatársai sztrájkba lépnek.

Upor László lemondott rektorhelyettes a mai sajtótájékozatón visszautalt arra, hogy szerintük az új kuratórium törvénybe ütköző módon változtatta meg az egyetem szervezeti- és működési rendjét, ami miatt a felügyelő bizottsághoz fordultak, illetve négy keresetet nyújtottak be a Fővárosi Törvényszékhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?