Győzni ment a DAC Izlandra

kalmar

Ma este újra nemzetközi kupamérkőzést játszik a DAC labdarúgócsapata, amely az Európa-liga-selejtezők 1. fordulójában az izlandi Hafnarfjördur otthonában lép pályára.

A dunaszerdahelyiek kedden délután repültek el Izlandra – jó hír, hogy az indulás előtti koronavírus-tesztelésen az összes minta negatív lett, a következő kellemes hír pedig landolás után érte a csapatot. Mint kiderült, az izlandi kormánytól kivételt kapott a DAC, így már nem kellett újabb tesztelésen átesnie a küldöttségnek. 

Bernd Storck a szezon eddigi mérkőzésein kivétel nélkül mindig ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára, és erre Izlandon is jó esély mutatkozik. A keretből csak két, hosszabb ideje sérüléssel bajlódó játékos, Vida Máté és Danilo Beszkorovajnij hiányzik.
A dunaszerdahelyiek korábban még egyszer sem találkoztak izlandi csapattal a nemzetközi kupaporondon, bár Bernd Storcknak van már tapasztalata a szigetország futballjával. A német szakember által irányított magyar labdarúgó-válogatott a 2016-os Európa-bajnokságon emlékezetes csoportmérkőzést vívott Izlanddal, a találkozó 1:1-re végződött.

A DAC az elmúlt két szezonban egyaránt szerepelt az Európa-liga selejtezőiben, mindkét esetben az első fordulót sikerrel vette, a második ellenféllel szemben azonban már búcsúzni kényszerült. Tavaly a Cracovia kiejtése után a görög Atromitosz állította meg Kalmárékat, két éve a Dinamo Tbiliszi elleni siker után a Dinamo Minszk jelentette a végállomást a dunaszerdahelyiek számára.
„Fizikálisan erős csapat ellen készülünk. Az utóbbi napokban sok meccsüket megnéztük videón. Ha úgy tudunk teljesíteni, mint a bajnokikon, akkor meglesz a továbbjutás” – fogalmazott Kalmár Zsolt a tegnapi sajtótájékoztatón, amely még lapzártánk után is folytatódott.

A Hafnarfjördur az egyik legsikeresebb izlandi csapat. Hazája bajnokságát 8-szor nyerte meg, mindegyik sikere az ezredforduló után született. Tavaly, a tavasz–ősz ütemű izlandi bajnokságban a harmadik helyen zárt a csapat, ezzel indulási jogot szerzett az idei Európa-liga-selejtezőkben.

Az idei szezonban tíz forduló elteltével szintén a tabella harmadik helyén áll, két ponttal lemaradva az éllovas Valur mögött.
Nemzetközi porondon a Hafnarfjördur legnagyobb sikere, hogy a 2017/18-as szezonban az Európa-liga-csoportkörért küzdhetett meg a Braga csapatával, ám kettős vereséggel végül alulmaradt a portugálokkal szemben.

Az izlandi együttest két vezetőedző irányítja: a volt izlandi szövetségi kapitány Logi Ólafsson, valamint az ország futballjának legnagyobb legendája, a Chelsea és az FC Barcelona volt sztárja, Eidur Gudjohnsen. 

A Hafnarfjördur a 6000 férőhelyes Kaplakriki stadionban játssza hazai mérkőzéseit, ám a DAC elleni mérkőzést – hasonlóan a forduló összes többi meccséhez – zárt kapuk mögött rendezik. A továbbjutás sorsa ezen az egy mérkőzésen dől el.

(fcdac.sk, lz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?