33 millió eurót költ az állam a Kis-Duna árvízvédelmére

Malom
Pozsony |

A Kis-Duna alsó szakaszának árvízvédelmét segíti a környezetvédelmi minisztériuma. A védekezés harmadik fázisában 33 802 024 eurót nyújt erre a célra a tárca a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalatnak (SVP). A szerződést még Sólymos László (Híd) korábbi környezetvédelmi miniszter írta alá. A szerződést a központi nyilvántartásában tették közzé, a vissza nem térítendő hozzájárulást a Környezetvédelmi operatív program keretében nyújtják.

A beruházás helyszíne a Komáromi járásban található Gúta, Érsekújvár, az érsekújvári járásbeli Kamocsa, a dunaszerdahelyi járásbeli Ekecs és Nyárasd. Marián Bocák, a vízgazdálkodási vállalat szóvivője elmondta, ezen a területen okoz a leggyakrabban problémákat az árvíz, ha megárad a Vág a Kis-Duna és a Tőkési ág (Klátovské rameno).

„Az árvizek kockázatát csak a gát megerősítésével csökkenthetjük” – mondta Bocák.

Az európai jelentőségű madárvédelmi területek egyikét sem érinti közvetlenül az építkezés, közölte Bocák.

A projekt célja az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatok, például az erózió, a tüzek, a viharok és aszály okozta károk megelőzése, valamint a figyelemfelkeltés, a védekezés, a katasztrófakezelési rendszerek és infrastruktúrák fejlesztése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?