Június elsejétől megnyithatnak az óvodák és iskolák

Igor Matovič
Pozsony |

Június 1-jén ismét megnyitnak az óvodák és az alapiskolák. Az újranyitás az első öt évfolyam tanulóit érinti, az iskolalátogatás önkéntes alapon fog működni – jelentette ki Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján.

Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter hozzáfűzte: az iskolapadokba csak a higiéniai óvintézkedések betartása mellett ülhetnek vissza a diákok. Azt, hogy egy iskola vagy óvoda tényleg újranyit-e, a fenntartó fogja eldönteni.

Gröhling elmondása szerint az óvodákban legfeljebb 15 gyerek lehet majd egy csoportban, az alapiskolákban pedig a maximális osztálylétszám nem haladhatja meg a 20 főt. Ha a szülők úgy döntenek, hogy inkább otthon maradnak a gyerekkel, megtehetik, hangsúlyozta a miniszter. Az óvodákba elsősorban az egészségügyi dolgozók, rendőrök, katonák és más, a koronaválság szempontjából fontos pozíciókat betöltő személyek gyerekei térhetnek vissza, valamint a pedagógusgyerekek is.

A 6–9. évfolyamok tanulói, valamint mindazok részére, akik nem akarnak visszaülni az iskolapadba, folytatódik a távoktatás. A tárcavezető ígért egy segédanyagot az óvodák és alapiskolák újranyitásával kapcsolatban.

Matovič elmondta, hogy a művészeti alapiskolákban csak individuális képzést fognak tartani. Az újranyitás részletes feltételeit a napokban teszik közzé.

Kapcsolódó cikkünk
Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?