Pellegrini trónfosztásra készül

Pellegrini Fico
Pozsony |

„Teljesen világosan és érthetően kijelentettem már, hogy szeretnék a Smer elnöke lenni és ez továbbra is érvényes” – mondta a hétvégén Peter Pellegrini.

A Smer alelnöke erről a köztévé politikai vitaműsorában beszélt, szerinte most már a párttagságon múlik, hogy milyen típusú politizálás mellett dönt.

„A Smernek most vissza nem térő alkalma van, hogy ne járjon úgy, mint sok korábbi nagy párt itt Szlovákiában, hogy addig működött, amíg a párt alapítója volt az elnöke, és utána eltűnt. A Smer lehetne erre az ellenpélda, és bizonyíthatná, hogy képes úgy működni, mint a fejlett nyugati országok szociáldemokrata pártjai”

– magyarázta Pellegrini azzal kapcsolatban, hogy a párt túlélné-e Robert Fico lecserélését.

Szerinte a párt elnökségének nyárig össze kellene ülnie és döntést hozni a tisztújító kongresszus dátumáról, Pellegrini szeptemberi dátumot szeretne. Ha ez mégsem sikerül, eldönti, mihez kezdjen, meglátja, mit kezd azzal a bizalommal, amit a szavazóktól kapott a választáson, de a politikából nem akar kivonulni.

Robert Fico viszont csak decemberben akar tisztújítást, és ő is leszögezte, hogy igényt tart a pártelnöki posztra. Mint mondta, határozott elképzelése van a Smer működéséről és megakadályoz a pártjában mindenféle liberális kísérletezgetést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?