Kim Dzsong Un levélben köszöntötte Putyint a II. világháború európai lezárásának 75. évfordulóján

Levélben köszöntötte Vlagyimir Putyin orosz elnököt a II. világháború európai lezárásának 75. évfordulóján Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, aki egyben sikert kívánt Oroszországnak a koronavírus elleni küzdelemhez.

Erről a KCNA phenjani állami hírügynökség számolt be szombaton.

Az üzenetben Kim őszintén kívánta, Oroszország diadalmaskodjon egy erős állam megteremtésében azzal is, hogy megőrzi a háborús győzelem ünneplésének hagyományát, továbbá hogy megakadályozza a koronavírus terjedését.

Egy nappal korábban az észak-koreai vezető személyes üzenetben gratulált Hszi Csin-ping kínai államfőnek abból az alkalomból, hogy országa vezetésével sikereket ért el a páratlan mértékű járvány elleni küzdelemben.  

Egyes szakértők úgy vélik, Észak-Korea azért fokozta diplomáciai tevékenységét, különösen Kína irányába, mert gazdasági segélyre van szüksége egy olyan időszakban, amikor a világban a Covid-19 járvány miatt lezárultak a határok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?