Miért támadott az Iszlám Állam Oroszországban – és miért hibáztatja Oroszország Ukrajnát

A 137 krasznogorszki koncertlátogató meggyilkolása csak a legújabb szörnyűség az Iszlám Állam és Oroszország közötti évtizedes küzdelemben. A kockát 2015. szeptember 30-án vetették el, amikor Oroszország beavatkozott Szíriában, hogy támogassa Bassár el-Aszad összeomló rezsimjét. Az Iszlám Állam emberei egy hónappal később behatoltak az egyiptomi Sarm es-Sejk repülőterére, és bombát helyeztek el egy orosz Airbuson, megölve mind a 224 utast és a személyzetet.

A vádak szerint Oroszország 2017 szeptemberében bosszúból megölte az Iszlám Állam egykori „háborús miniszterét”, Gulmurod Kalimovot, aki egykor a Tádzsik Belügyminisztérium különleges rendőri erőinek parancsnoka volt, és ebbéli minőségében az orosz csapatok mellett harcolt a tádzsik polgárháború idején. A Crocus City Hall elleni támadás kapcsán elfogott állítólagos merénylők mindegyike Tádzsikisztánból származik.

Az Iszlám Állam szíriai székhelyű tartományai – például a megszűnt Homsz és Rakka – több tucat csatában harcoltak orosz reguláris és irreguláris erőkkel, köztük a Wagner-csoporttal; elsősorban Palmürában 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben. A 2016. decemberi csaták különösen kínosak voltak Vlagyimir Putyin orosz elnök számára, mert ekkor az Iszlám Állam erőinek sikerült visszafoglalniuk a várost az oroszoktól és szövetségeseiktől.

2015-től napjainkig Oroszország az Iszlám Állam egy sor deklarált ellenségét támogatta, ide értve a katonai és hírszerzési koordinációt a Hezbollahhal, a Hamász politikai támogatását, valamint a tálibok politikai, hírszerzési és esetleges katonai támogatását. Mindhárom szervezet súlyos csatákat vívott az Iszlám Állam tartományai és sejtjei ellen Libanonban, Szíriában, Gázában és Afganisztánban.

A Wagner-csoport és maradványai az úgynevezett Afrika-hadtestben Líbiában, Mozambikban és Maliban is harcoltak az Iszlám Állam ellen. Az ISIS-K (Iszlám Állam Khoraszan tartomány), amelynek tagjai a gyanú szerint a Crocus City Hall elleni támadást elkövették, elsősorban Afganisztánban és Pakisztánban tevékenykedik. A Khorasan tartomány hivatalosan 2015 januárjában alakult meg, amikor a tálibok és más csoportok disszidensei hűséget fogadtak az Iszlám Államnak.

Más, viszonylag nagy „tartományokhoz” hasonlóan az ISIS-K is egy dandárnyi katonai szervezet, amely szinte minden állami és nem állami haderő ellen harcolt a működési zónájában vagy az azzal határos területeken. 2021 augusztusában öngyilkos merényletet hajtott végre Kabulban az Egyesült Államok afganisztáni kivonulásakor, amelyben 13 amerikai katona és legalább 169 afgán vesztette életét; 2022 szeptemberében a kabuli orosz nagykövetség elleni támadásban a képviselet két alkalmazottja halt meg; idén januárban pedig magára vállalta a felelősséget a Kasszem Szulejmáni iráni vezérőrnagy halálának évfordulóján tartott megemlékezésen elkövetett kettős robbantásos merényletért.

Az Iszlám Állam a hadviselésben ügyesen ötvözi a hagyományos, a gerilla- és a terroristataktikákat. Így annak ellenére, hogy széles körben gyűlölik, hogy az ellenfelei jelentős túlerőben vannak és sokkal jobb fegyverzettel rendelkeznek, a szervezet egy időben több mint 120 várost, települést és falut uralt a Fülöp-szigetek déli részétől Nyugat-Afrikáig, és túlélte azt is, hogy közel 80 állam támadt ellene. Oroszország 2014-es hibrid háborús hadműveletei a Krím félszigeten és a Donbászban sok tekintetben azt a taktikát másolták, amelyet az Iszlám Állam 2013-ban Rakka és más városok elfoglalásakor vetett be.

Ám az Iszlám Állam vezetői rossz stratégák, nincs életképes katonai megoldásuk, mivel célpontjaik az al-Kaidától és a táliboktól az Egyesült Államokig és szövetségeseiig terjednek. Ne felejtsük ki a sorból Iránt és Oroszországot sem.

De ne feledjük azt sem, hogy a putyini Oroszországnak megvan a maga története a hamis zászlós hadműveletekkel. Talán a legismertebb az 1999. szeptemberi rjazanyi ügy. Ez az incidens, amely a Moszkvában és más orosz városokban történt, több száz halálos áldozatot követelő merényletsorozat hátterében bontakozott ki, alapvető kérdéseket vetett fel Putyin állami terrorcselekményekben való részvételével kapcsolatban. A jelek szerint az eseménysorozat a csecsenföldi katonai akciók fokozásának igazolására szolgált, és ezáltal Putyin hatalmának a megszilárdítása volt a cél.

De ugorjunk gyorsan előre 2024 márciusáig. Bár az Orosz Nemzeti Gárda (Roszgvardija) támaszpontja mindössze két mérföldre van a Crocus City Halltól, több mint 90 percbe telt, mire a biztonsági erők akcióba léptek, noha a Kreml megkapta az esetleges támadásokra vonatkozó figyelmeztetéseket. Legyen szó hozzá nem értésről vagy összeesküvésről, úgy tűnik, Putyin már eldöntötte, hol kell keresni a felelősöket: Ukrajnában.

A kiterített holttestek sora és a kiégett szórakoztatóközpont az orosz fővárosban néhány nappal Putyin „újraválasztása” után nem egyszerűen szörnyű látvány. Ami történt, az a biztonsági rések, a titkosszolgálati kudarcok, a politikai önelégültség és talán még rosszabb dolgok következménye. De úgy tűnik, a Kreml eltökélt szándéka, hogy hatalmas propagandagépezetével Ukrajna felé fordítsa a közvélemény haragját.
Annak ellenére, hogy a tél folyamán visszaszerezte az operatív kezdeményezést, Oroszország továbbra is messze van attól, hogy elérje a stratégiai céljait Ukrajnában. Valójában 18 hónap, több százezer orosz áldozat és több száz milliárd dollár elköltése után Oroszország még mindig nem tartja ellenőrzése alatt az „annektált” régiók teljes területét.

A nagyszabású offenzívához Oroszországnak több emberre, több hazai erőforrásra és kevesebb helyi – polgári vagy fegyveres – ellenállásra van szüksége. Putyin, a cinizmus iskolapéldája akár meg is engedhette, hogy megtörténjen a Crocus City Hall elleni támadás, hogy ezzel indokolja a tömeges mozgósítást, megerősítse a háború hazai támogatottságát és még jobban megnehezítse az uralmával szembeni ellenállást. Úgy látszik, Putyin Ukrajna elleni háborúja kitart és kiterjed. Úgy, mint az Iszlám Állam.

Omar Ashour
A szerző a biztonsági és katonai tanulmányok professzora, a Dohai Egyetem Biztonsági Tanulmányi Programjának alapítója

©Project Syndicate