Mikulec: Több mint 3000 szabálysértést regisztrált a rendőrség húsvétkor

Roman Mikulec

Több mint 150 ezer ellenőrzést végzett, és több mint 3000 szabálysértést regisztrált a rendőrség a húsvéti ünnepek alatt. A legtöbb ügyet figyelmeztetéssel intézték el, de több bírságot is kiszabtak – tájékoztatott a keddi kormánygyűlés után Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter. Egyúttal nyugodtnak nevezte az általános helyzetet a húsvéti korlátozások idején.

„Amikor az emberek hazafelé utaztak, már nem volt olyan hektikus a helyzet, mint amikor elindultak. Több mint 150 ezer ellenőrzést végeztek a rendőrök, és valamivel több mint 3000 szabálysértésről számoltak be" - mondta a miniszter.

A járőrök figyelmeztették a lakosokat a korlátozásokra, és a járáshatárokon visszafordították őket. Egyes ügyekkel a járási hivatalok fognak foglalkozni.

A miniszter megköszönte a lakosoknak, hogy nagyrészt betartották a korlátozásokat, és figyelmeztette azokat, akik megpróbálták megkerülni a rendelkezéseket, hogy ezzel nemcsak saját, hanem mások egészségét is veszélyeztetik.

A kötelező karantén megsértése kapcsán közölte, már tárgyalnak a Közegészségügyi Hivatallal (ÚVZ) arról, hogy rendelkezésükre bocsássák a fertőzött személyekre vonatkozó adatokat, ami által hatékonyabb lenne az ellenőrzés. „A Közegészségügyi Hivatalon múlik, milyen formában közlik az adatokat, ahhoz azonban ragaszkodni fogunk, hogy a lehető leghamarabb megkapjuk az információkat" - magyarázta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?