Dostál az emberi jogokért felelős bizottság elnöke

Ondrej Dostál

Az SZK Nemzeti Tanácsa képviselői csütörtökön titkos szavazás keretében megválasztották Ondrej Dostált (SaS) az emberi jogokért és nemzeti kisebbségekért felelős parlamenti bizottság elnökének. A pozícióért ismételten indult Ľuboš Blaha (Smer-SD) is, de ezúttal sem sikerült megszereznie az érvényes szavazatok több mint felét.

Dostál már korábban bejelentette: csak azért jelölteti magát, hogy működőképessé tegye a bizottságot. Miután megválasztották a bizottság alelnökeit, le fog mondani az elnöki posztról. Az előzetes megállapodás szerint ez a pozíció az ellenzéket illeti meg.

Marian Kotlebát (ĽSNS) Blahához hasonlóan a sokadik próbálkozás után sem választották meg a Katonai Hírszerzés tevékenységét felügyelő különleges bizottság élére. Az egyezség szerint ez a funkció is az ellenzéket illetné meg. A pozícióra ezúttal Juraj Gyimesi (OĽaNO) is pályázott. Ő sem járt sikerrel, ezért újabb szavazás várható. Gyimesi a megválasztása esetén Dostálhoz hasonlóan lemondott volna a funkciójáról. Kotlebát és Blahát bizottsági tagoknak választotta meg a plénum.

Utóbbi két ellenzéki politikus bizottsági elnöki jelölését a koalíciós pártok képviselői kezdettől fogva kifogásolták.

A 4. parlamenti ülés pénteken, 9:30-kor folytatódik. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?