Többen jelentkeznek idénymunkára

paradicsom
Dunaszerdahely |

Március elejétől szedik a paradicsomot a GreenCoop termelői csoport üvegházaiban, ahol maradéktalanul igazodtak az azóta jelentősen megváltozott munkakörnyezethez.

Bindics Zsolt, a GreenCoop elnöke elmondta, hogy három hete kezdték el szedni a paradicsomot, és három hét múlva érik el azt a szintet, amikor kiderül, mennyire megoldott az ellátás.

Biztonsági intézkedések

Az elmúlt időszakban hozott biztonsági és higiéniai előírások miatt átalakult a munkakörnyezet.

„Betartjuk a munkabiztonságra és közegészségügyre vonatkozó nagyon szigorú előírásokat. Leállítottuk a munkahelyi migrációt – eddig a szaktanácsadást egy ember végezte több üvegházban. Izoláltuk az üvegházakat, próbáltuk kiiktatni az ételszállítást is, és minimalizálni, vagy teljesen megszüntetni a külső kapcsolatokat” – sorolta Bindics Zsolt.

Érkezéskor megmérik az alkalmazottak testhőmérsékletét, az öltözőben, és az étkezdében is betartják a kétméteres távolságot, a munkások több turnusban ebédelnek. A raktárban lévő csomagológépnél plexifallal választják el a dolgozókat. „Mindent megtettünk, amit józan ésszel meg lehet. Megpróbáltunk beszerezni minden védőeszközt, a fertőtlenítőtől kezdve a C-vitaminon át a napi használati cikkekig” – folytatta a társaság elnöke.

Idénymunkás van bőven

Néhány hét múlva indul be igazán a szezon az üvegházakban, ilyenkor több idénymunkásra van szükség. Bindics Zsolttól megtudtuk, hogy most kivételesen nagyobb a kínálat, mint korábban. Azokból a szektorokból is jelentkeznek munkások, ahol ideiglenesen leállt a termelés a korlátozások miatt, vagy elbocsátják az alkalmazottakat. „Az alkalmazottaink próbálnak pozitívan állni a kialakult helyzethez, mivel olyan iparágban dolgoznak, ahol még ilyenkor is van munka. Láthatjuk, hogy a mezőgazdaságban nagyobb a lét- és a jövedelembiztonság. A dolgozó is érzi, hogy rá mindig szükség lesz, ezért megpróbál vigyázni az egészségére” – véli a társaság elnöke.

Lesz, aki megveszi?

A főszezonban hetente 300–400 tonna paradicsomot termelnek meg az üvegházakban, de kérdéses, a jelenleg érvényes korlátozások, illetve a lakossági fogyasztás alapján lesz-e kereslet az áru iránt, még akkor is, ha a többi zöldséghez hasonlóan a paradicsom is vitaminokban gazdag. Ha elmarad a kereslet, akkor rengeteg árut kell megsemmisíteni.

Gyorsteszt kellene

A GreenCoop üvegházai átlagosan 10–30 kilométerre vannak egymástól, így megoldható, hogy teljesen lezárják a munkahelyeket.

„Ha felmerülne a fertőzésgyanú, akkor rövid távon karanténba helyezhetjük az üvegházban dolgozó csapatot, és addig a többi telephelyről szállítunk oda alkalmazottakat”

– közölte Bindics Zsolt. A társaság emiatt a Szlovák Agrárkamarán keresztül a mezőgazdasági tárcához fordult segítségért. Azt kérték, hogy a folyamatos élelmiszer-ellátásról való gondoskodás érdekében rendelkezzenek az alapélelmiszert előállító vállalatokról.

„Ha két hétre leállunk, akkor a teljes állományt meg kell semmisítenünk. A növények napi ellátást igényelnek, tápanyagra, gondozásra van szükségük”

– folytatta az elnök, hozzátéve, hogy a szaktárca meghatározhatná, melyek a stratégiai jelentőségű élelmiszeripari és mezőgazdasági vállalatok, nekik akár központi, gyorstesztelési lehetőséget nyújthatnának, tájékoztató vonalat hozhatnának létre. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?