Sanders megerősítette vezető szerepét a demokrata elnökjelölt-aspiránsok körében

Bernie Sanders

Bernie Sanders vermonti szenátor megerősítette vezető szerepét a demokrata elnökjelölt-aspiránsok körében, az első részeredményekből ugyanis az derült ki, hogy több mint 40 százalékos támogatottsággal ő a várható győztese a szombaton Nevadában megtartott demokrata párti jelölőgyűléseknek (caucusoknak).

Bár helyi idő szerint szombat este még nem született meg a végeredmény, Sanders győzelme egyértelműnek tűnik.

Az első részeredmények szerint a második hely Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke és Pete Buttigieg, egy indianai kisváros korábbi polgármestere között dől el. Mindketten messze lemaradtak azonban Sanderstől. Az első adatok szerint Biden a voksok 19, míg Buttigieg a 17 százalékát szerezte meg. A negyedik helyen várhatóan Elizabeth Warren massachusettsi szenátor végez.

Az exit pollok - vagyis a voksolás után, a szavazóhelyiségekből kilépők körében végzett felmérések - szerint a 79 esztendős vermonti politikusnak sikerült maga mellé állítania az államban élő nagy lélekszámú spanyol ajkú közösséget.

Az első elemzések - még a pontos végeredmény ismerete nélkül is - azt emelték ki, hogy Sanders győzelmével tovább nő az aggodalom a Demokrata Párt vezető köreiben. A pártelit ugyanis úgy véli, hogy a magát demokratikus szocialistának valló Sanders a demokraták elnökjelöltjeként túlságosan gyenge lenne Donald Trump elnök legyőzéséhez a novemberi választáson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?