Pavol Rusko távozott a bíróságról, a pert tendenciózusnak nevezte

Pavol Rusko

Pavol Rusko, a váltóhamisítási per egyik vádlottja és a Markíza TV volt igazgatója távozott a bíróságról, miután a Specializált Büntetőbíróság jóváhagyta az arra irányuló kérelmét, hogy a távollétében folytassák a tárgyalást. A pert tendenciózusnak nevezte, és azt állította, hogy azt az amerikai nagykövetség menedzseli.

„Úgy döntöttem, hogy a távozásommal tiltakozom az ellen, ahogy ez a bírósági per zajlik. Tudjuk, hogy minden bizonyítékunkat el fogják utasítani”

– mondta a vádlott. Hozzátette: az ítéletet előre megírták. Kilátásba helyezte, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz fog fellebbezni.

Pavol Rusko több olyan tanút is említett, akik megerősíthetnék a védelem verzióját. Közülük eddig csak a vádlott volt feleségét, Viera Ruskovát hallgatta meg a bíróság, aki bevallása szerint tudott a váltókról, de a saját szemével nem látta azokat. A többi tanú nevét Pavol Rusko nem akarta nyilvánosságra hozni.

Pavol Rusko arról is beszélt, hogy a váltókon szándékosan írta alá magát a szokásostól eltérően. Kiemelte: a meghallgatott grafológusok is azt vallották, hogy az aláíró motivációja hatással van az aláírására. A Markíza TV volt igazgatója nem akarta, hogy bárki tudomást szerezzen arról az 500 millió koronáról, amit Marian Kočnernek ígért. Tartott tőle, hogy az alvilágban háború fog kitörni a pénzért.

„A tudtukon kívül, a hátuk mögött írtam alá” – válaszolta Pavol Rusko arra a kérdésre, hogy miért nem említette senkinek sem a váltókat.

A tárgyalást Pavol Rusko távollétében folytatják. A másik vádlott, Marian Kočner a távollétében korábban bemutatott bizonyítékokat kommentálja.

A vád szerint Marian Kočner és Pavol Rusko vádlottak, miután megegyeztek Štefan Á. vádlottal, akinek az ügyében külön eljárás indult, négy hamis váltót állítottak ki, ezeket pedig mellékletként mutatták be fizetési meghagyások kibocsátása végett.

Marian Kočner ellen Ján Kuciak újságíró meggyilkolása ügyében, valamint a Gatex cég ügyében is vádat emeltek hűtlen kezelés miatt. Pavol Ruskót a váltóhamisítás mellett azzal is vádolják, hogy ő rendelte meg Sylvia Klaus-Volzová meggyilkolását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?