Kalavská: Fico kijelentései miatt mondtam le

Andrea Kalavská
Pozsony |

Andrea Kalavská (Smer-jelölt) távozó egészségügyi miniszter elsősorban a személyére vonatkozó, Robert Ficótól származó túlexponált kijelentések miatt mondott le.

Szerinte az lenne a legjobb, ha a tárcát Peter Pellegrini kormányfő (Smer) irányítaná a választásig.

Kalavská azt mondta, nem bánta meg, hogy belépett a politikába és kiváló tapasztalatokat szerzett. „

Visszatérek a kórházba, most a betegeknek akarom szentelni az energiáimat. Persze soha ne mondd, hogy soha, de a Smerrel már inkább nem”

- válaszolta Kalavská a politikai jövőjével kapcsolatos kérdésre.

Újfent megerősítette az újságíróknak, hogy Robert Ficóval volt a legtöbb problémája, aki például a nyáron kijelentette, hogy a kórházreformot csak úgy támogatja, ha alkotmánytörvényként fogadja el a parlament, és ha így nem menne át a tervezet, Kalavská fontolja meg a lemondását. Fico azt is többször kijelentette, hogy a kórházak besorolási reformtervével a legnagyobb gond, hogy kórházi osztályok szűnhetnek meg.

Richard Raši (Smer) miniszterelnök-helyettes Kalavská távozásával kapcsolatban kijelentette, ilyen helyzetekben több politikai tapasztalatra van szükség, és akkor talán az eredmény is más lett volna.

„Ha valaki azt látja, hogy a törvénytervezeteit nem szavazzák meg, hogy ellentétbe került az őt jelölő párttal, akkor alighanem megérett az idő a távozásra. Úgy gondolom, ez így helyes és tisztességes”

- reagált Kalavská, hozzátéve, hogy nem csak a kórházreform elutasítása miatt távozik.

Az egészségügyi miniszter hétfőn (december 9.) jelentette be lemondását, de elhatározása már december 4-én megszületett, amikor a kormány visszavonta a parlamentből a kórházreform tervezetét.Lemondólevele még nem érkezett meg a köztársasági elnök hivatalába.

Pellegrini kormányfő azt mondta, tudomásul veszi Kalavská döntését és megköszönte a munkáját. Ígérete szerint hamarosan közli Zuzana Čaputová államfővel, hogy kit javasol a megüresedett miniszteri posztra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?